Ne ítélkezz! Tápszerrel sem könnyebb - a szoptatásról

A Facebook-on beszélgettem egy anyukával, A Hétköznapi SzuperMamik kampányomról, ahol anyukákat mutatok meg anyukáknak, hogy érezzék nincsenek egyedül az anyaságban.

S mindeközben a napi harcot küzdelmet az egyedülléttel, a depresszióval, vagy éppen az apró, ám örök időkre szóló pillanatnyi örömöket hozhatom közelebb az olvasóimhoz..  Ez az édesanya kénytelen tápszerrel etetni a kisbabáját. 
Nem egyszerű az ő helyzete, amellett, hogy a megvető pillantások a "Lusta anya vagy!" , "Nem adsz meg mindent a gyerekednek!" , "Fogyatékos lesz a tápszertől!" , "Félted a melled?" beszólások mellett, egy betegséggel is meg kell küzdeniük.

Szandra 27 éves, és pici fia 9 hónapos. Szandra úgy elmondaná mindenkinek, de sajnos nem mondja el senkinek a kálváriájukat.. Én úgy érzem, nem is kell magyarázkodnia.
Addig addig beszélgettünk, míg azt mondta, megírja  a történetüket nekem:

Megszületett Manóka császárral, három napra rá be indult a tejem. Próbálkoztunk a kórházban a szoptatással egy-két ápoló aranyos volt, türelmes némelyik "pfff... nem akarja szoptatni" - leszólt, segítség helyett.
Bénáztunk.. persze, a baba is, én is, de volt siker két napig! Igaz 10 milliket szopizott csak. Minden szoptatás után nem sokra rá üvöltött és görcsölt a babám. Rám szóltak, hogy óvatosan egyek (bár császár után is diétás a koszt).

A harmadik napon már nem akart szopizni, ellökte magát, inkább sírt, és ez így ment míg bent voltunk. Persze, próbáltam fejni de szinte nem volt mit így két hét után elapadt a tejem.
Hazajöttünk kénytelen voltam etetni Milumil tápszerrel és az akkor még lefejt anyateje, kb 10 milliket beleraktam. De csak sírt sírt...

Barátnőm akkor mondta, hogy hoz egy tejcukor lebontó cseppent, szerinte tejérzékeny a kisbabám. Elkezdtük adni neki és a panasz megszűnt.

Közben minden felől kaptam a hideget - meleget hogy "Nincs bennem akarat! Nem akarom szoptatni! Féltem a cicim!" ...stb.

Pedig mindent megtettem, mindent megvettem amitől talán lesz tejem. Végül nagyon rástresszeltem.
Mikor elfogyott a csepp elmentünk a gyerek orvoshoz aki új tápszert irt, hogy ne gyógyszeren "nőjön fel" a gyerek.

Öt hónapos koráig tünetmentes volt. Ekkor már óránként követelte a 180 millit. De már nem volt elég, mindig éhes maradt. Közben elkezdtem a hozzátáplálást, ami szépen alakult addig, míg nem kapott az új tápszer mellé tejpépet is.

Az új tápszer már tejalapú volt. Pár napig sírdogált. Visszamentünk az orvoshoz, mondta "Semmi gond hozzá kell szokjon". Persze elhittem, miért nem hinném, hiszen orvos? Egy hét után már nem fogadta el a tápszert sem, csak este eszegetett 120 milliket és folyamatos hasmenése és borzalmas görcsei voltak.
A kanalas ételeket végképp nem ette már meg. Csak sírt és sírt. Heti kétszer hordtam orvoshoz. Mindig azt a választ kaptam "Jön a foga azért megy a hasa, és hisztis. Nincs semmi baja." Miért ne hittem volna el ezt is?
Hat hónapos múlt, mikor kontrollra kellett vinni a kórházba. (Mivel magzat vizet nyelt.)
A doktornő megvizsgálta, mondja "Egészséges, minden rendben. Esetleg panaszom van-e valami?" Gondoltam elmondom neki, hogy mi van a tápszerrel, és úgy általában az evés körül.. Jelzem az akkori gyerekorvosunk ennek a kórháznak a gyerekosztályának a főorvosa. Ennek fényében újra vizsgálta, majd dicséri az orvosunkat, hogy milyen körültekintő volt, ugyanis a gyerek tejérzékeny. Kaptunk új tápszert (Milumil pregomin). Említette a doktornő, hogy szenvedni fogunk ezzel a fajtával, mert rossz ízű és utálják a gyerekek. (Hál Isten az enyém imádja, pedig borzalmas.)

Gyorsan kiváltottam, haza jöttünk megcsináltam és szépen meg is ette mindet. Végre eszik, boldog voltam. A büfivel szépen bukott először, nem lepődtem meg, gondoltam hozzá szokik, de mikor megéreztem, hogy mennyire büdös és csak víz jött ki, akkor azonnal hívtam a védőnőt hogy ez mi lehet? Mondta "Nyugodjak meg savat fog bukni még nem szokja meg." Rendben megnyugodtam.

Két hét eltelt, és még mindig sav jött. Egyre több és több, már minden büfinél üvöltött a kisfiam. Eljutottunk oda, hogy már kanállal semmit nem evett. Visszavittem a kórházba, ahol állították, hogy "Ennek ez a mellékhatása!" és ennyivel el is intézték.

Másfél hónap telt el, ekkor már láttam a kicsi szemében amikor rám nézett sírás közben, hogy segítségért kiált. Belefáradtam, a "megnyugvásba" és gyorsan hívtam gyulai- szegedi- orosházi kórházakat, hogy adjanak időpontot gasztronómiára. Sehol sem kaptam. két helyen jövőre, egy helyen októberre lenne hely.
Itt elegem lett, "Na én nem várok tovább!" Felcsaptam a netet és Orosházán (mivel az van közel) kerestem magánorvost. Azonnal felhívtam elmondtam mi van. Aznap fogadott. Elég szép összegért dolgozik de 40 percig vizsgálta a kicsit megvárta hogy bukjon stb. Majd közli, "Ne várjam el a gyerektől, hogy kanalas ételt egyen, még az is csoda, hogy tápszert eszik." Nem értettem most ezzel mit akar mondani. Leültetett. Mondta "Nem kell megijedni, normális ettől a rapszertől a sav, csak nem ennyi mennyiségben, éppen emiatt a kisfiam nyelőcsöve szét van maródva."
Hozzátette, még időben jöttem, mert már nem sok kellett volna a véres legyen. Hatalmas fájdalmai lehettek.. Egyenlőre nem kaptunk új tápszert, mert meg kell nézi mi a valódi gond. Kaptunk kétféle port hat hétig kellett adni hétfőn fogyott el. Egy savlekötő és Egy reflux-ra.

Elkezdtem adni a porokat. Minden szépen alakul már, eszeget. Bár a doktornő tanácsa az volt, hogy kezdjem újra a hozzátáplálást, almalé és így tovább. Ám az eltelt hat hét alatt, a saját tempónkban az ebéd ki lett váltva kanalas étellel.

Hétfőn a reflux por elfogyott és hiába adom a savlekötőt, bukik (savat). Igaz már nem annyira vészes mint annak előtte.
Ha elmondom a magándokinak biztos refluxra fog gyanakodni, ahogy már én is.

A kisfiam kilenc hónapos lesz szépen fejlődő kiegyensúlyozott baba.
Akartam szoptatni, talán túlságosan is. Főleg, hogy ráadásként bántottak, leszóltak minden felől. Ez nem tett jót lelkileg, nagyon nem.

Anyósom pedig pláne bántott a tápszerért.. mert "Az ő gyerekei két éves korukig szoptak!" ez frissen műtve, egyedül, egy néhány hetes hasfájós babával oda vezetett, hogy magamba fordultam.. Ideges lettem és stresszeltem hogy "szaranya" vagyok.

Nem. Nem vagyok "szaranya"! A gyerekem jelezte, hogy baj van, és ezért nem szopizik, mert bár pár napos volt, tudta szoptatás után jön a hasfájás. (ösztönösebbek a babák, mint hinnénk..) Nekem pedig meg sem fordult a fejemben csak erőltettem.

Utólag nem bánom hogy tápszeres lett. Inkább a tápszer, mint szenvedett volna... és bár ugye kapni hideget- meleget "A tápszer rossz dolog!" , "Kényelmes a lusta nő'" , "A a gyerek vissza marad fejlődésben!" Sőt majdnem hogy egynéhány ember fogyatékosnak nem titulálja a későbbiekre nézve a kisfiam, és minden tápszeres babát.
Persze, nem kérdeznek tőlem, mi miért alakult így.. én pedig nem magyarázkodom...

Az ilyen anyukáktól/emberektől/nőktől annyit kérdeznék, ha választaniuk kellene a gyerek egészsége és a szoptatás közt, mit tennének? Szerintem egyértelmű a válasz.

 

Én a gyermekem egészségét választottam, így utólag, még akkor is, ha az iskolában majd sokak szerint "hülye" lesz. Úgy érzem százszor legyen tápszeres, mint egyszer beteg.

Ha tehettem volna én is szoptatok. Nem kérdés ez szerintem "normálisaknál".

A kisfiam egy igazi bohócnak álcázott ördögfióka! Egész nap kacag. Mindig jókedvű. Nekem ez a lényeg. És ez független attól, hogy anyatejes, vagy sem..

A babám immunrendszere nem gyengébb az anyatejes babáknál, sőt! Hál Isten, nem beteges, sosem volt lázas, pedig keményen fogzik..

Én magam cáfolom a közhitet, miszerint tápszeres baba beteges lesz. Ez már genetika.. Egy kezem sok volna megszámolni hányszor voltam beteg a 27 évem alatt. Soha semmit nem kaptam el.. Pedig, tápszeres baba voltam..

Örülök, hogy sok anyuka tud, és akar is szoptatni. Ennél szebb és meghittebb dolog nincsen az életben.

Köszönöm Szandrának, hogy elmesélte az ő történetüket. Hálás vagyok az őszínte szavaiért.

Sokaknak nem jössz össze a szoptatás, ilyen - olyan okokból kifolyólag. Ne ítélj el senkit, nem mindig fenékig tejföl a másik élete sem.. Én is tizenhárom hónapig tudtam szoptatni, tápszerrel, mert kevés volt a tej.. A sok elítélő tekintet miatt, ez utóbbit nem verem nagy dobra, ám zavar, ha a szoptatásért hősként tekintenek rám.. Minden anya egy hős.  ♥ Én így gondolom, ha te is akkor oszd meg másokkal ezt a történetet.
Remélem sok anyuka merített erőt, ebből a történetből (is)!

A Hétköznapi SzuperMamik kezdeményezésemmel nem titkolt célom, a társadalomnak bemutatni az anyákat, akik a világ alappillérei, hiszen az anyák adják az eljövendő világot, a következő nemzedéket.
Épp ezért fontosnak tartom, hogy megbecsüljük az édesanyákat és gyermekeinket különös figyelemmel kísérjük.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.

Puszi: PinkAnyu

Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK

 Képek: Pixabay