"Baj, ha nem hiszem el?" Egy cikkben mesélték el, hogy egy anyát kizavartak, mert zavart a gyereke, s ez a kérdés érkezett. A válaszom rövid, és tömör: Baj!
Baj, mert bárkit érhet diszkrimináció, bármi miatt. Sokszor a leghihetetlenebb dolgok miatt. Téged is, engem is, bárkit a világon. Akár ok nélkül.
Baj, mert aki ezt elmesélte, egy anya, egy ember, gondban, bajban, esetleg segítségre szorultan. Tudod, olyannal, ami mindenkinek van, amit úgy hívnak, hogy "Élethelyzet". Nekem, neked, bárkinek lehet, csak nem biztos, hogy egyforma.
Baj, mert előbb jött a kétkedés, mint a megértés...
Azt hiszem még sorolhatnám, de a legnagyobb baj, az, amit utoljára említettem. Valahogy nem értem, ha én látom, hogy valaki bajban van, legyen az bármi, nem tudja használni a kávé automatát, üvölt a gyereke, nem lát jól, nem hall, jó, nem tud valamit egyedül, akkor én (amint észlelem más baját) segítek.
Anyukám mindig mondja: "mindenki keresztjét nem veheted magadra". Ez valóban igaz, ugyanis, ha én cipelem XY személy keresztjét, akkor a magaméval az már túl nagy súly lehet, és ő sosem tanul meg cipelni.
Ma már tudjuk gusztustalan, undorító és ördögtől való a nyilvános szoptatás, hiszen mindenki elvonul enni a wc-re, egy kisbabás anyuka miért ne tehetné? (megjegyzem szememben természetes a szoptatás, én magam tiszteletben tartok minden édesanyát és babát egyaránt)
Ma már tudjuk, hogy a fehérneműs, vagy meztelen reklámok, a fentiek tükrében csodásak. Sőt, egyenesen kellenek... Ma már mondhatni semmin sem lepődünk meg, ha valaki UFO-val találkozik, miközben popzenész, vagy életviteli tanácsadó, miközben színész... vagy csak azért posztol egy képet, hogy mi lesz a reakció, akár legyen híres személy, akár legyen egy "teszt" része. Néha érdekes dolgok születnek a véleményekből. Én mégis meglepődtem a fenti kérdésen, hogy "Baj, ha nem hiszem el?"
A Facebook oldalamon lévő komment miatt, egy anyukás csoportban beszélgetés is indult a kizavarós témában, pont emiatt íródott meg ez a bejegyzésem.
Az anyukák engedélyével íme néhány megtörtént eset, hogy ezentúl mindenki elhiggye, és ha teheti segítsen, ítélkezés helyett.
Barbara: Nekem a múltkor a patikába volt egy incidensem egy idős asszonnyal.. A babám 8 hónapos, és kicsit nyűgös volt, de nem hisztizett. Mire az idős nő: "meg kéne nevelni a kölyköt" Nekem itt borult az agyam, kérdeztem: "egy 8 hónapos gyereken mit tudok nevelni?" Mire ő: "Csapjak a seggere vagy adjak neki egy pofont"
... hat én a kort nem tisztelve (pedig tisztelettudó vagyok) megmondtam neki a magamét! Inkább kijöttem, és elmentem a boltba, majd úgy mentem vissza..
A.: Nekem az sztk-ban otthon hívták fel a figyelmem arra, hogy zavaró a gyerek. Ortopédiára vittem a kicsit. Ki is volt írva, hogy "Gyerekeket előre vesznek."
Nem, hogy előre nem vették, de állandóan szóltak, hogy vigyem le addig, mert sír, és nyűgös. Véleményem szerint, kevesebb nyűgösség lett volna, ha a 8 órás időpontunk helyett, nem 11 után hívnak be, akkor is csak azért, mert bementem szólni, hogy mégis mikor jöhet a gyerek, mert éhes, álmos, meg minden baja van. Erre "az időseket előre vessük". Itt már dühösen mondtam is nekik, hogy "ők aztán igazán ráérnek úgyis a falu ügyeit beszélik".
Ekkor behívott az orvos, elég bunkó stílussal, cipő nélkül 2 métert sétált a gyerek. Majd közölte rendben, de a leletre azt írta, hogy csámpás lúdtalpas stb. Mint kiderült semmi baja.
Anita: Velem is megtörtént hasonló kizavarás, én szó nélkül kijöttem a banktól a gyerekkel. Addig a férjem intézte helyettem a dolgokat. Ha nem lett volna ott a férjem, akkor el sem tudom intézni, amiért mentem..
Nikolett: Ma a dokinéninél egy 3 év körüli kisgyerek az anyjának mondta, hogy "Maradjon csendben a baba és idegesíti a kiabálása, és ő ezt nem akarja hallgatni!" Mindezt olyan hangnemben, mintha egy goromba felnőtt mondta volna.
Gondoltam is magamban: ennek a gyereknek soha ne legyen testvére. Még arra is rácsodálkozott hogy a baba miért nem beszél még. Mintha az életben nem látott volna másik gyereket. Nagyon fura kis srác volt. Ja igen, a baba alatt kisfiamat értette, mert folyamatosan magyarázott a többi gyereket nézve.
Krisztina: Minket a plaza éttermi részén küldtek volna ki, csakhogy én meg se mozdultam! Mondtam, hogy "Várom a törvényt arról, hogy kisgyerekkel nem látogatható a plaza!" Hőbörgött tovább, aztán elment.
M: Én képes vagyok őrült módjára, kiabálva, énekelve végig menni az egész városon egyedül is, gyerekekkel meg pláne!
Viv: Zseb bepöccent, amitől már nem lehetett értelmesen beszélni vele. Sikítani kezdett: – KOCSIT! Egy idősebb nő a fejét rázva haladt el mellettünk. A biztonsági őr odajött, hogy ne kiabáljon, mert zavarjuk a pénztárost. Biztos, nem lehet valami nagy zseni, gondoltam bosszúsan és gonoszkodva, de leginkább azért, hogy a kínos helyzet okozta frusztrációmat sehogy se a gyereken vezessem le. Ő ehhez még kicsi, viszont a pénztárosnő felnőtt, sőt, jó egy-két korosztállyal még nálam is idősebb, pontosan tudhatná, hogy megy ez. Sokkal jobban, mint én…
Egy fiatal házaspár tolta oda mellénk a babakocsiban a másfél év körüli fiúkat.
– Fiam, nyugodtan hisztizz te is, hiszen gyerekeknek ez a dolguk! – mondta az apuka.
Hálásan tekintettem rájuk, hogy legalább ők kiállnak mellettünk. Tőlük tudtam meg, hogy a pénztárnál rendesen kaptuk a megjegyzéseket... A történet folytatása ITT
PinkAnyu: Egyszer kerültem olyan helyzetbe, hogy szemtanúja voltam, amikor egy Down-szindrómás kisfiú, azért volt zavaró tényező a rendelőben, mert édesanyjával hangosabban beszélt. Nem kiabált, nem volt semmi baj, csak gonoszan összesúgtak az emberek, az anyuka majdnem elsírta már magát. Én viszonylag hangosan megjegyeztem: "Jaj, akik összesúgnak, hangosabbak ennél a pici gyereknél, nem szégyenlik magukat felnőtt létükre?!"
Csend lett, a sutyorgók lesütötték a tekintetüket, az anyuka pedig hálával telten pillantott rám.
Volt pozitív élményem is, a Postán sírt egy baba, anyukája elnézést kért folyton, mire a Postáskisasszony határozott kiszólt: "Azonnal engedjék előre az anyukát a picivel! Maguktól miért nem tették?"
Valahogyan senki sem mert csúnyán nézni...
Mindenkit kérek a nagyobb megértésre. Akár egy kisgyermekes anyukát, egy sérült gyermeket nevelő szülőt, idős embert, vagy mozgássérültet láttok, hallotok.
Zavarhat, persze, hiszen te is fáradt vagy, mennél a dolgodra a családodhoz stb.. de ne bántsd, ne ítéld el! Nem tudhatod, te mikor kerülsz hasonló helyzetben, és az elítélő szavak tekintetek súlya alatt nem biztos, hogy jól érzed majd magad..
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.
Puszi: PinkAnyu
Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.
Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK
Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU
A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK
Képek: Pixabay
Nem, nem tetszik. A péztáros felel az általa kezelt pénztárért.Ha elszámolja magát - akár fáradtság, akár rosszullét, akár egy hisztiző gyerek miatt -
VálaszTörlésnem kérdezik miért , fizetnie kell. Neki sem könnyebb 2-300 vevővel naponta, mint a panaszkodó anyukának az egyetlen csemetéjével. Toleranciáért kiabál, de csak az ő irányába gyakorolt toleranciát ismeri. Étterembe nem azért mennek emberek, hogy rohangáló, sikongató kölykök szolgáltassanak zenét az ebédjükhöz, vacsorájukhoz. És naná, hogy itt is a toleranciára való hivatkozás a fegyver. 40-80 vendég, és forró ételeket egyensúlyozó felszolgáló,
legyen toleráns egyetlen még arra éretlen, vagy ilyen helyzetre neveletlen gyerekkel. És igenis van gyerekem, egyszer sem szoptattam piacon, étteremben, templomban vagy temetésen, mégsem volt alultáplált. Amíg nem tudtam megtanítani alkalomhoz/helyhez illően "viselkedni", addig nem vittem étterembe, színházba, tárgyalásra, temetésre. Sokszor igen nehezen, de megoldottam.
Ugyanez az anyuka toleráns lenne, ha a nyáladzó, hörgő, rángatódzó nagymamámat a mellette lévő asztalnál etetném, mert nincs kire hagyni, és végre egyszer én is étteremben szeretnék vacsorázni?
Kedves Aurora!
VálaszTörlésÉn a magam nevében beszélhetek, mint a cikkben is írtam, mindenkivel toleráns vagyok. Én magam sem szoptattam nyilvánosan, a véleményem szerint a baba és a mama magánügye. DE aki másképp csinálja, vagy másképp él, nem zavar, mert mint a cikkben is írtam tiszteletben tartok minden édesanyát és babát egyaránt.
Aki emberekkel foglalkozik, ott van idős aki feltartja a sort, van hangosabb gyermek is, és van felnőtt ember aki elszámolta magát, és nincs nála elég pénz.
Úgy érzem a türelem és tolerancia oda-vissza kell menjen ítélkezés nélkül.
Láttam én boltban úgy viselkedni 7-10 éves gyerekeket, hogy égnek állt a hajam.. konkrétan játszótérnek nézték a boltot.
Mikor nekiszaladtak egy néninek, odamentem és szóltam a kislánynak, hogy óvatosan, itt vásárolni szoktak, megsimogattam a fejét, és abba hagyta, anyuka felháborodva nézett rám, s neki is mondtam: mert nem játszótér- és kedvesen mosolyogtam. Nem is lett vita, idegbeteg senki sem.
Úgy vélem mindent lehet szép szóval, jó akarattal.
Étterembe olyan gyermeket viszek akivel lehet már együtt étkezni. Nálunk ez születésétől így volt a kisfiammal, lehet mázlista vagyok.
Úgy érzem, Önnek is és a nagymamának is van joga emberek közé menni, ha ez nem okoz a nagymamának fizikai fájdalmat. Ha önök mellettem étkeznének, a kisfiamnak elmagyaráznám miért nem illendő bámulni, és mit lát, kit lát.
És ha mégis oda kell nézzen, hát kedvesen mosolyogjon, mert mindenki lesz egyszer öreg, talán beteg is.
Az én véleményem, és ez a cikk is arról szól, hogy valaki nem hiszi el, ha mást (bárkit) diszkrimináció ér.
Azonnal az ítélet jön, és megértés egy csepp sem.
"Baj, mert bárkit érhet diszkrimináció, bármi miatt. Sokszor a leghihetetlenebb dolgok miatt. Téged is, engem is, bárkit a világon. Akár ok nélkül."
Üdvözlettel: PinkAnyu
Igazad van, Aurora Nemes, egyetértek minden szavaddal! Vannak szülök - nem is kevesen - akik úgy gondolják, hogy rájuk és a gyerekeikre semmiféle szabályok nem vonatkoznak és az egész világnak megértést és toleranciát kell mutatni velük szemben, senkire és semmire nincsenek tekintettel, mert nekik joguk van. Mihez? Mindenhez, simán átgázolnak mindenkin.
VálaszTörlés