Az életem az enyém, de a gyerekemért élek

Neeem, korántsem vagyok tökéletes anya.. és az a nagybetűs Ősanya sem..

Az életem az enyém, de a gyerekemért élek... Tévedés ne essék, a kettő nem ugyanaz, de annál inkább összeegyeztethető.

Bevallom, néha nem jut időm fésülködni, csak este. És? Összedől a világ? Nem.
A következetes nevelés híve vagyok, de inkább úgy fogalmaznám ezt meg, hogy következetesen betartom amit mondok.
Ugyanis vallom, ha én ezt teszem, akkor a fiam is egy szavahihető ember lesz. Egy olyan ember akiben majd bíznak a barátai, akire az életét bízza majd egyszer egy nő, és megajándékozza a családi élet boldogságával. Remélem ez még messze lesz, de PukiKapitány csajozását elnézve.. Hááát!!! Rettegjetek szőke hosszú hajú nők! :) Ugyanis titeket szúr ki.. :D

Szeretném ha nem én mutatnám az utat a gyermekemnek, hanem egyszer ő tudná kiválasztani a helyes irányt, a jó célt. Akkor az valóban az ő élete lesz.
Persze sokat tehetek érte én aggódó anyuka, hogy terelgetem formálom, néha letöröm a szarvát. Sőt előfordult hogy a kezére csaptam. Megvallom ez nekem sokkal jobban fáj mint neki. 

Két kiemelkedő eset volt. Egy az áramnál. A másik amikor verni kezdett minket, igen, ilyent is csinál egy gyerek. Persze nem rögtön a kezét töröm, és vöröslik a kacsója.. neeem.. ilyenről szó sincs, úgyhogy nyugodj meg, kedves Olvasó!

Ezerszer történő rászólás után, igen ezeregyedszer is rászóltam, de az áram nem játék.. Nem csak balesetveszély, hanem életveszélyes is..
A másik amikor ráütött Apára. "Nemszabad!", "Jajte!", "Mitcsinálsz?!" és egyéb szigorú mondatok alig hatottak.. Ekkor jöttem én, mármint rám is ütött. 
Végig futott az agyamon, ha ezt hagyom, természetesnek fogja venni? Mi lesz később? Vagy csak gyerek huncutság? Mondtam neki :"Fáj, nem szabad bántani anyut aput!" és bumm, még egy csattant apán is. Ekkor elgurult a gyógyszerem:
- Igen? nézd, hogy fáj! - és én is rácsaptam, csakhogy érezze, ne fájjon, azt nem, csak hogy érezze meg, milyen rossz..
Könnybe lábadtak a szemei, és már megsajnáltam őt, hiszen csak 3 éves? Normális vagyok én? Mit várok el tőle? Olyan csöpp.. És ekkor megtörtént a csoda:
- Ne haragudó, fáj, nem szabad Pukis, nagyon cuna dojog! - és bűnbánó arccal átölelt engem, aztán Apát is.

Persze, nálam okosabbak azt mondják, lehet ezt "verés" nélkül is.. Lehet, igazuk van, hiszen én sem ütöm-verem a gyereket.. De most mindenki tegye szívére a kezét és válaszoljon őszintén:
- Te csaptál már a gyereked kezére? Voltál hozzá esetleg túl szigorú?

Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy ilyen jó gyerekem van. Bár bevallom volt durva helyzetünk is, de boldog vagyok, hogy élem az én életem , s gyermekem az életem. Formáljuk egymást hárman PukiKapitány, Apa és én. :)

 Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.

Puszi: PinkAnyu

Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK

 Képek: Pixabay