Prológus
Lépteink nyoma elveszett az olvadó hóban.
Gondolataink csenevész hajtásait jégeső veri, mossa.
Hömpölygő sáros áradat lett vágyaink folyama,
döglött Halat, állattetemet sodor
szutykos vize. Harcolva rombol,
zúzva zúzván széjjel, mit építettünk. Mindhiába.
És nézd Őt!
A szenvedőt.
Amint sáros, iszapos vágyfolyamában áll,
s változatlan, változásra vár.
Bűn és szenny pusztította Pontyait,
elvesztette rég "piros pontjait".
- Tégy már valamit, Te sáros Senki!
Te Beteg¹! Te Mihaszna! Te Semmi! -
S az csak áll s néz,
bambán azt hiszi az Élet méz,
holott keserű Kapszula,
nadrágszárat vizező folyam.
Tépett, szakadt, ár-mosta Ruháját figyeli,
kócos haját rendezi.
Remegő kezek. Száraz ajkak. Reményvesztettség.
Önzés. Rettegés. Habzó szájú Veszettség.
S átnéz a pusztaságon,
rohan heted-hét határon,
oda, ahol látni vél
egy tisztábbnak tűnő, tán mocskosabb folyamot.
Reményre éhezve Boldogan andalog,
de lelke mélyén fél.
S már vele fut türelmetlenül,
abban a másik áradatban,
s elfelejtenek élni a Rohanásban.
Csak várják, hogy a Vihar elül.
A Nő szép volt, a Férfi izmos,
de életük valójában sárhegy, mit víz mos.
Könny-só marta szemmel áll a Férfi.
Szerelem? Boldogság? - Tévhit!,
dönti el magában elkeseredetten,
mert nője holtteste temetetlen.
Pedig szíve volt, az ő szíve.
Vágya, az ő vágya.
Álma, az ő álma.
Lelke, az ő teste.
S most? Hömpölygő iszap nyeli Reményeiket el!
Az élet keserű Kapszuláját,
álomból ébresztő tüzes Máglyán,
keserű ízzel szájában nyelte le.
S most már ragadja
az a másik maradék folyam.
Az alkalmat megragadja:
kezd dobogni szíve, duzzadni tüdeje,
érezni Élet ízét egész mivoltában.
Tágult orrcimpával szívja be a Sarat,
az Iszapot, a Latyakot, s hasad
élet ereje, elhagyja az élni vágyás,
Öreg ember lett.
Remegő kéz. Ragaszkodás.
Remény keresés. Élni vágyás?
De már Vége.
Viszi testét folyama a messzeségbe.
Döglött halakkal, állattetemekkel sodorja,
nem maradt más belőle, csak testének anyaga.
Sírás. Szomorúság. Bánat.
Hulló Falevél. Önsajnálat.
Születés. Boldogság. Gyerekkor. Szerelem.
Ifjúság. Öröm. Üröm. Vágy. Remények.
Szépség!
Gyönyör!
Éhség
gyötör,
míg élsz,
csak Remélsz!
Hát nem más, mint bevezetés!
A Halál Prológusa!
A Dermedtség előtti beetetés!
Mit Végnek vélünk az a Kezdet!
Becsüld meg Életed!
Prológus:
Élet, Anyag, Hús. ²
Hömpölygő sáros áradat lett vágyaink folyama,
döglött Halat, állattetemet sodor
szutykos vize. Harcolva rombol,
zúzva zúzván széjjel, mit építettünk. Mindhiába.
És nézd Őt!
A szenvedőt.
Amint sáros, iszapos vágyfolyamában áll,
s változatlan, változásra vár.
Bűn és szenny pusztította Pontyait,
elvesztette rég "piros pontjait".
- Tégy már valamit, Te sáros Senki!
Te Beteg¹! Te Mihaszna! Te Semmi! -
S az csak áll s néz,
bambán azt hiszi az Élet méz,
holott keserű Kapszula,
nadrágszárat vizező folyam.
Tépett, szakadt, ár-mosta Ruháját figyeli,
kócos haját rendezi.
Remegő kezek. Száraz ajkak. Reményvesztettség.
Önzés. Rettegés. Habzó szájú Veszettség.
S átnéz a pusztaságon,
rohan heted-hét határon,
oda, ahol látni vél
egy tisztábbnak tűnő, tán mocskosabb folyamot.
Reményre éhezve Boldogan andalog,
de lelke mélyén fél.
S már vele fut türelmetlenül,
abban a másik áradatban,
s elfelejtenek élni a Rohanásban.
Csak várják, hogy a Vihar elül.
A Nő szép volt, a Férfi izmos,
de életük valójában sárhegy, mit víz mos.
Könny-só marta szemmel áll a Férfi.
Szerelem? Boldogság? - Tévhit!,
dönti el magában elkeseredetten,
mert nője holtteste temetetlen.
Pedig szíve volt, az ő szíve.
Vágya, az ő vágya.
Álma, az ő álma.
Lelke, az ő teste.
S most? Hömpölygő iszap nyeli Reményeiket el!
Az élet keserű Kapszuláját,
álomból ébresztő tüzes Máglyán,
keserű ízzel szájában nyelte le.
S most már ragadja
az a másik maradék folyam.
Az alkalmat megragadja:
kezd dobogni szíve, duzzadni tüdeje,
érezni Élet ízét egész mivoltában.
Tágult orrcimpával szívja be a Sarat,
az Iszapot, a Latyakot, s hasad
élet ereje, elhagyja az élni vágyás,
Öreg ember lett.
Remegő kéz. Ragaszkodás.
Remény keresés. Élni vágyás?
De már Vége.
Viszi testét folyama a messzeségbe.
Döglött halakkal, állattetemekkel sodorja,
nem maradt más belőle, csak testének anyaga.
Sírás. Szomorúság. Bánat.
Hulló Falevél. Önsajnálat.
Születés. Boldogság. Gyerekkor. Szerelem.
Ifjúság. Öröm. Üröm. Vágy. Remények.
Szépség!
Gyönyör!
Éhség
gyötör,
míg élsz,
csak Remélsz!
Hát nem más, mint bevezetés!
A Halál Prológusa!
A Dermedtség előtti beetetés!
Mit Végnek vélünk az a Kezdet!
Becsüld meg Életed!
Prológus:
Élet, Anyag, Hús. ²
Budapest, 2005. 03. 26 - 28.
megjegyzés:
¹ lelkületre vonatkozó utalás
² az utolsó versszak az utolsó csepp (formában is)
¹ lelkületre vonatkozó utalás
² az utolsó versszak az utolsó csepp (formában is)
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.
Puszi: PinkAnyu
Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.
Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK
Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU
A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK
Képek: Pixabay
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése