2016. június 10., péntek

Te mit tennél, ha ezt mondják gyermeked felé indulva? "lehugyozom a fejét!"


homokozo_gyerek_pinkanyu_cafeblog

Ezt a bejegyzést a Facebook -on láttam meg reggel, egy kedves ismerősömnél  Klaudiánál

Nem bírom ki szó nélkül. A posztot Gabriella engedélyével osztom meg, ő volt a közzétevő, velük történt ez a döbbenetes eset (Gyöngyösön).

"Tegnapi eset a Pesti úti játszótéren... majdnem verekednem kellett!
Történt ugyanis hogy elvittem Mollit játszani. Ő homokozott, játszott még egy kisfiú a nagymamájával és egy fiatal pár pihent az egyik padon.
Egy ittas,véleményem szerint elmebeteg asszony, pedig maga köré szórta az üres piás üvegeket, zenét hallgatott és obszcén kifejezések ordibálása mellett táncolgatott.
Eddig még nem is szóltam, csak mikor elvonult a társasházak ablaka alá a bokorba végezni a dolgát... "hogy ez egy játszótér, ott meg emberek laknak, ez a viselkedés nem ide való!"
Kijött a bokorból, ordibált, elmondott mindennek. Természetesen kihívtam a közterület felügyeletet, őket vártuk, mikor egy váratlan pillanatban felállt a padról a következő mondattal (elnézést nem az én szavaim):

"Te kurva, meg a büdös kis köcsög gyereked, lehugyozom a fejét!" és elindult felénk.

Ott, abban a pillanatban felpattantam és nem érdekelt, hogy képviselő vagyok és mi lesz a következménye, ökölbe szorult a kezem és mondtam neki miközben felénk tartott, hogy "Addig menjen el, ameddig olyat nem teszek, amit magam is megbánok! Nem magam miatt, hanem a gyerek miatt!"

Ekkor elszakadt a cérna az ott lévő fiatalemberben is, érezte a helyzet súlyát, felpattant, megragadta a felénk tartó asszony kezét és eltessékelte hangos szavak kíséretében tőlünk!  Szerencsére ettől megijedt és távozott, hogy aztán a Pesti úton zaklassa a lakókat és kunyeráljon!

Ezúton is köszönöm J. Szabolcsnak, hogy fiatal kora ellenére nem ijedt meg, és kiállt egy számára ismeretlen anyuka és gyereke mellett!
Köszönöm T. Csillának, hogy ilyen szuper gyereket neveltél, akinek a helyén van az értékrendje! Csak ma tudtam meg ki ő, mert véletlenül összefutottunk és felismertem!

Ezt a történetet azért osztom meg, egyrészt hogy mindenki láthassa, milyen állapotok uralkodnak gyermekeinknek szánt játszótereinken!, hogy mindennapos a drogozás, a hajléktalanok ott alvása, az alkoholisták tivornyázása.
Másrészt, hogy kinyíljon a szemünk, ez az eset bárkivel megtörténhet! És nem lehet mindig ott egy férfi, aki segít!
Pont a hasonló esetek miatt kerül idén kamera erre a játszóra, ahogy a Toronyházihoz is, ezért kell igenis pénzt szánni a közterület felügyelők létszámának drasztikus emelésére, képzésükre és létrehozni egy lakossági "bejelentő" vonalat, hogy mindenki kaphasson segítséget! Hogy az ilyen eseteket megelőzzük, kezeljük, közbelépjünk!

Sajnos "bűncselekmény hiányában" ugyanis a rendőrséget hiába hívjuk, annak ellenére, hogy felháborító egyesek mit meg nem engednek maguknak, nem tudnak intézkedni.

Remélem senkivel nem történik hasonló dolog! Hiszen azt érezni, hogy veszélyben van a gyereked... hát kegyetlen érzés!

(A dolog pikantériája hogy évek óta szajkózom a kamerák kihelyezését és pont abban a körzetben történt az eset amelynek én vagyok a képviselője..)

Ezt az esetet nem hagyhattam szó nélkül. Mélységes felháborítónak találom, hogy az ilyen "emberek" azt csinálnak amit akarnak, és jószerivel nem lehet ellenük védekezni, nem lehet ellenük törvényesen fellépni..

Te mit tennél hasonló esetben? Válaszod akár ide is megírhatod hozzászólás formájában.
Én is tuti cselekednék, mint Gabriella "lehugyozom a fejét!" - jó kis világ mondhatom...

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.

Puszi: PinkAnyu


Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK



 Képek: Pixabay


6 megjegyzés:

  1. Szia PinkAnyu!
    Örülök az írásodnak,mert visszaadja a hitemet,hogy nem csak a közömbösség, az "elfordulunk, ne is lássunk semmit" típusú viselkedés létezik.Amúgy, én is az a "fajta" ember vagyok,aki ilyen esetekben közbelép.
    Köszönöm a történetet,tényleg jól eső érzés ilyeneket olvasni!
    Szia!

    VálaszTörlés
  2. Szia, kedves Tamás!

    Köszönöm ittjártad, és kommented.
    Sokszor én is megkapom: "ez minek segít? miért nem húzott el?"
    Nem hagytam volna én sem szó nélkül. Amink van arra vigyáznunk kell. És aki rombol, arra rászólni.
    A kisfiam mondja mindig a villamoson a karcolt üvegeket látva:
    "rossz gyerekek összekarcolták, majd jól a kezére csapok!" - és igaza van.
    Üdvözlettel: PinkAnyu

    VálaszTörlés
  3. Szia PinkAnyu!
    Igen,...s,ha azok rossz gyerekek nem is gyerekek?
    Akkor már bennem is ott van a "félsz!Nem tudom,föl mernék-e lépni a "garázdák" ellen! Szerintem nem!
    S,ez baj!Ti. szerintem többségben vagyunk -úgy jellemezném, hogy nyuszik-,ezért nekem egy kis lelkiismeret-furdalásom is van!
    Ezért is írtam az előző levelemben,hogy le a kalappal a fiatalember előtt, hogy közbelépett!
    S, így utólag belegondolok: csak azért írtam, hogy én is megtenném ezt, mert ebben az esetben egy nőről volt szó.
    Szóval,nem olyan egyszerű ez az egész folyamat,mint ahogy "elsőre" látszik.
    Szia!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Tamás!

    Sose legyen emiatt lelkiismeret furdalásod. Talán "éles" helyzetben másként cselekednél. Biztos vagyok benne, hogy akiben a fenti írásom érzéseket ébresztett, s azt szavakba öntötte, az cselekedne is hasonló szituációban.
    Köszönöm, hogy a gondolataidat megosztottad velem.
    Ui: a fiam egy felnőtt elég rossz külsejű krapekra szólt rá "Cúna dojog!" mert a krapek eldobta a cigicsikket.
    A manusra oly rondán néztem, hogy fel is vette a csikket, és szólni sem mert.
    Ha figyelünk a felnövekvő generációra, akkor talán szebb jövő vár ránk - én hiszek ebben!
    legyen csodaszép napod: PinkAnyu

    VálaszTörlés
  5. Köszi, PinkAnyu!

    Egy kicsit visszaadtad a hitemet.( Ez ismétlés, de:nem véletlen, hanem szándékosan. )
    Talán mégsem olyan rossz világban élünk, mint ahogy sokszor én gondolom? Tényleg, nem is tudom!
    A kisfiadnak, pedig igazat adok: csapjunk csak rá a kezükre!
    Üdv.!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, kedves Tamás!

    Örülök, hogy adhattam valamit neked!

    Üdvözlettel: PinkAnyu

    VálaszTörlés

Amikor a halálból jöttem vissza - Pink lelkem tükre

  Sokszor azon kapom magam, hogy mosolygok. Csak úgy, látszólag különösebb ok nélkül.