A Hétköznapi SzuperMamik riportsorozatom mai története Klaudiáról szól.Reni 32 éves, 14 éve él házasságban. Férjével 6 gyermeket nevelnek. Igen, jól olvasod, hat gyermeket, szeretetben békességben. Pécs mellett élnek Vasason, jó messzire mindentől..
A gyermekei Renáta, 2003. 07. 09- én született, nagy fia János 2007. 05. 04- én, középső fia László 2008. 09. 08- án, középső lánya Alexa 2012. 02. 27- én, kisfia András 2013. 06. 24- én, kislánya Klaudia 2015. 03. 13- án született.
Reni szerencsének érzi magát, hisz minden gyermeke különleges. Nem mindig egyszerű az életük vannak nehéz napok, néha veszekszenek, de már nem tudná elképzelni az életét nélkülük. Bármiben számíthat a férjére, még ha nagyon nehéz napja volt, akkor is. A legnagyobb mumusuk a mosás, amin nem is csodálkozom, hiszen én még mindig a szülinapoknál tartok... :)
Fogadjátok szeretettel Renit és az ő családját:
PinkAnyu: Szerintem csodálatos, hogy hat gyermeked van. Nem néznek néha rátok ferde szemmel: Ennyi gyereket!? és hasonló kedves bókok közepette?
Reni: Vannak akik lenéznek miatta, családon belül is volt aki a hátam mögött kibeszélt, de sokan felnéznek ránk. Egy nagyon kedves ismerősöm mondta, aki sajnos már nincs köztünk, mindig nézd meg ki az, aki mondja. Igazából úgy vagyok vele, míg mi tartjuk el őket, nem kérünk senkitől semmit, addig nem számít ki mit gondol, akik fontosak mellettünk állnak.
PA: A gyermekek különböző életkora miatt (13, 9, 8, 4, 3 és 1 évesek) hogyan tudod összehangolni a kiskamaszokat a picikkel? (tapasztalatból tudom ez művészet!)
Reni: Szerencsére nagyon szeretik egymást, ragaszkodnak egymáshoz. Néha a nagylányom duzzog, ha megkérem legalább egy fél órát vigyázzon a picire, de a végén meg mindig jól szórakoznak. Ő vele nehezebb most, kamasz, nem találja sokszor a helyét. Ha a tesókról van szó, egy anyatigris, két fiammal egy iskolába jár, őket nem bánthatja senki. A többiek közt kisebb a különbség így ők jól kijönnek. Még..
PA: A nagyobbak besegítenek? Tudsz rájuk számítani?
Reni: Hát.. a nagylányom nem akar semmit. Nagyon ritkán csinál bármit, hiába is kérem. A nagy fiam rengeteget segít, ő bármit megcsinál, mindig jön, és kérdezi mit segítsen. Az apjának is rengeteget segít, együtt vágnak fát is, a ház körül bármit nyugodt szívvel rá lehet bízni, ő egy kis csodagyerek. A kicsik próbálkoznak, ilyenkor hagyom őket kibontakozni.
PA: Nagyon fiatal voltál amikor első gyermeked szülted. (ha jól számolom 19 éves) nem kaptál érte beszólásokat? Családod és férjed családja miként vélekedett?
Reni: Igen, 19 voltam. Férjem szülei nagyon örültek.
"Tudni kell, apósom senkit nem fogadott el, engem viszont saját gyermekeként szeret. Tőle mikor a lányom született, kaptam egy levelet amiben megköszönt mindent, nagyon megható volt."
Az én szüleim is örültek, bár mikor bejelentettem csak annyit mondtak, jól van. Az egyik mamámra megharagudtam, ő egy másik történet. A férjem Ő volt a legboldogabb ember a világon.
PA: szépen sorban jöttek a gyerekek. Így is szerettétek volna? A nemek arányát tekintve 3-3 :) mennyire volt ez tervezett?
Reni: Igen tervezett volt. A nemek aránya véletlen. :)
A nagylányom után volt egy kislányunk aki meghalt, mi akkor úgy döntöttünk, ha nekünk akár becsúszna véletlenül egy babácska, nem vetetnénk el. Mi így élünk. Nem vagyunk vallásosak, csak ez az elvünk.
Kisebbik fiam úgymond véletlenül jött, de mi annál nagyobb szeretettel fogadtuk. Akkor volt egy kis összetűzésem anyukámékkal, ők azt szorgalmazták ne tartsuk meg. Én szerettem volna akkor, ha esetleg összejön, de nem gondoltam hogy teljesül is. Benne visszakaptam az elvesztett kincsem, ezt tudom és érzem.
Pici lányom, na őt igen, remélem, hogy sikerült lányt összehozni és lány lett, ő az egyetlen, akinél néztük a naptárat, hátha...
PA: Mindegyik szülés más és más. Neked mi volt a legnehezebb? melyik gyermekeddel volt a legnehezebb és melyikkel a legkönnyebb?
Reni: Az első volt olyan értelemben a legnehezebb, hogy nem tudtam, mire számítsak. Nem mondta senki. Mivel indították, talán ez miatt is rosszabb volt, de inkább az volt rossz, nem tudtam, mi után mi jön, sem azt hol tartunk.
Legkönnyebben a kicsi lányom született, bár már előtte két napig voltak tíz perces fájásaim, jártunk is oxitocinos vizsgálatra de nem indult be, így csak a tíz percesek maradtak. Na, de aztán második éjjel beindult rögtön kétperces fájások, hát féltem rendesen, alig értünk be a kórházba. Ebben az volt a rossz, hogy nem volt átmenet,intenzív két óránk volt.
PA: melyik terhességed tudtad a leginkább élvezni, és melyik volt a legkomplikáltabb?
Reni: A három kicsivel nagyon szuper volt, sőt a nagy fiammal is. A középső fiamnál azt mondták lehet Down szindrómás. Vele nagyon sokat jártam ultrahangon, magzatvíz mintavételt akartak, de nem egyeztem bele, sokat vívódtam, de anyukám azt mondta:
"hidd el ez a baba nem beteg, ő velünk akar lenni, de ha esetleg beteg is, akkor is a miénk."
Már korábban el kezdtem nézni, hogyan tudnánk fejleszteni, ha mégis beteg, mire számíthatunk, kik azok akik segítenek. Egy nagyon jó orvos csinálta az ultrahangot, mindig és azt mondta a 28. héten, higgyük el, mire megszületik nem lesz már semmi baja. Így is lett. Bár az én betegségem örökölte, de azzal együtt lehet élni.
PA: Fiatalon lettél anyuka. Mennyire ért váratlanul a terhesség, mennyire voltál felkészületlen?
Reni: Nem ért váratlanul, bár felkészülve nem voltam. Igazából az volt a rossz, hogy senki nem mondott semmit, teljesen tudatlan voltam e téren. Akkor még nem volt internetünk, hogy bármit is elolvassak róla, csak egy kis füzet volt amit a védőnő adott.
PA: Anyósoddal milyen a viszonyod? És férjednek az anyukáddal?
Reni: Szerencsés vagyok, anyósommal nagyon jó a viszonyom. Eleinte jobban összejártunk, de mivel ő is dolgozni jár, már fáradtabb, így a régi hétvégi összeröffenések a családdal elmaradoznak.
Na jó, segítség terén nem töri magát össze, de nem is bánom. A férjem is jól kijön anyukámmal, anyu fiaként szereti.
PA: Volt olyan a környezetetekben aki mondta: "Oké, ennyi gyerek már elég!"?
Reni: Inkább azt szokták mondani, ugye nem akartok már többet? Én erre csak azt mondom, dehogynem, minimum egy focicsapat + a cserejátékosok. :)
PA: Van e segítséged a gyerekekhez, tudsz valakire számítani?
Reni: Eddig anyukám vigyázott a kicsikre, ha kellett, de most már senkire sem számíthatok. Anyunak infarktusa volt, később vették észre, eret kell cserélni nála, most lesz a nagy-műtét. Apu meg szintén nem tud segíteni, mert ugye anyuval van, az egyik szemével műtétre vár, mert nem lát vele. Aput tavaly októberben ujjra kellett éleszteni, neki is infarktusa volt a szerencsén múlott, hogy itt van.
Férjem reggeltől dolgozik, szóval egyedül kell most mindent megoldani.
PA: Mondtad hogy férjed csodálatos apa és férj. Szerencsésnek tartod magad?
Reni: Igen, Ő egy csodálatos ember! Erején felül teljesít. Mindig is dolgozott. Nem keveset. Régebben maszek munkákat is vállalt, de lebeszéltem róla. Nagyon sokat segít, itthon is mindent megcsinál amit nem tudok a gyerekektől.
Hazajön négy óra után, együtt még kimegyünk játszani, nyáron a medencében játszik a gyerekekkel, vagy focizik, akár babázik, nagyon sokszor lovacska 4-5 utassal.
Van ideje rám is, mindig meghallgat, ő az én lelki társam, sokszor rajta csattan minden, van, hogy megbántom, de sosem hánytorgatja fel, nem veti a szememre.
Mikor éjszakázni kell a gyerekekkel, akkor is számíthatok rá, ugyan úgy ő is felkelt, mint én, ha már nem bírtam ő volt velük fent.
Mindig velünk van, nem jár el nélkülünk sehova.
"A mai napig szerelmes vagyok a férjembe. Hogy szerencsés vagyok e? Úgy érzem én vagyok a legszerencsésebb a világon. Nélküle elvesznék, egy senki lennék. Ő az én mindenem. Csodálatos férj és Apa."
PA: Mennyire vagy elégedett az iskolai óvodai rendszerrel? Anyaként mi a meglátásod arról, hogy egyre többet terhelik (feleslegesen) a gyerekeket?
Reni: Megértem, ha valakinek vissza kell mennie a munkába, és három évesen oviba kell vinni a kicsit, de szerintem ez nem jó, hogy kötelező, hiszen ők még olyan kicsik.
A mi ovink nagyon jó, én nagyon meg vagyok vele elégedve, mondjuk ismernek is gyerekkorom óta.
Az iskolai rendszer nem csak a diákoknak, hanem a tanároknak is megterhelő. Én nagyon nem szeretem, hogy délután négy órakor jönnek el a gyerekek, olyan keveset vagyunk velük hétköznap, ők is igényelnék, hogy többet legyenek velünk.
"A tanmenet katasztrófa, nagyon nagy teher van a diákokon és a tanárokon is, nincs idő rendesen tanítani, egy tanóra alatt több anyagot is kell venni, felületes, az egész egy nagy katyvasz."
PA: Említetted, hogy betegséged örökölte a kisfiad. Szabad kérdeznem, milyen betegség ez? Kell e valami extra dolog, ahhoz hogy kezelhetően / tünetmentesen élj / éljetek?
Reni: Larsren syndroma, egy ízületi és kötőszöveti gyengeség végtagok csontok deformitása. Engem kicsiként műtöttek, három éves sem voltam, nagyon csúnyán mentem teljesen X lábam volt. Háromszor műtöttek, anyukámék a negyediket már nem engedték. Igaz, mára már ismét kilazultak a tartószalagok, de igyekszem odafigyelni minden lépésemre.
Kisfiamnak is befelé dől a térde, nem úgy mint nekem anno, de nem szeretném, ha hozzá nyúlnának, hiszen csak ideiglenes a javulás. A lábfeje is befelé fordul, mindent próbáltunk, torna, gyógyszandál, de akkor javult kicsit mikor elkezdett járni és a saját súlya úgymond kihúzta kicsit.
Nem zavarja, fájdalma nincs. Ezt akarják műteni, de minden csontját eltörnék hozzá a lábfejében és el kellene vágni az inakat, szalagokat. Azt mondták, nagyon fájdalmas lenne, ezért inkább valami alternatív megoldást keresünk.
Az én egyik lábam rövidebb volt négy centivel a másiknál, Budaörsre jártunk természetgyógyászhoz aki helyretette. Velem már nem tudnak mit kezdeni, ha fáj, van gyógyszer, amit nem szedek, vagy kenőcs.
PA: "Nagy a rakás kicsi a lakás" szindróma nálatok is fennáll? Ha igen akkor tervezitek- e a CSOK igénybevételét? És úgy általánosságban mi a véleményed a CSOK-ról?
Reni: Mi önkormányzati lakásban lakunk, nagyon nehezen jártam ki, először három gyerekkel egy egy szobás lakásban voltunk, amire majd hatszázezer forintot ráköltöttünk..
Ez egy nagyon hosszú történet, most is harcolok velük, a mostani lakás szép nagy, csak nem éppen jó az állapota, az összes ablak és ajtó cserére szorul, beázik és sorolhatnám, de már csak a nyílászárók közel kettő millió forint, ezt nem fogjuk bevállalni, mert semmit sem lakhatunk le..
A CSOK, megint azoknak jó, akiknek van egy kicsi amúgy is. Ez megint egy reklámfogás. Mi biztosan nem tudjuk igénybe venni, nincs önerőnk, hitelt nem kapunk, pedig itt lenne 5-10 millió között szép nagy ház.
De nem baj, megcsináljuk szépen amiben vagyunk, már sokat dolgoztunk rajta, nem adjuk fel.
PA: Mennyire gyakori nálatok az, ha egy gyerek hazahoz valami bacit.. vírust... végigseper az egész családon?
Reni: Ez elő szokott fordulni, de szerencsére nagyon erős az immunrendszerük, nem igazán betegesek. Nem nagyon van olyan hogy az összes beteg lesz.
Még a bárányhimlőt is sokára kapták el, influenzások is egyszer voltak. Télen néha van egy kis orrfolyás, egy kis köhögés. Kicsi fiamra kell odafigyelni, ő bronchitises, egy kis megfázás és befullad. Remélem hamar kinövi ő is.
PA: Védőoltásokról miként vélekedsz?
Reni: Agyhártyagyulladás ellen oltattunk, kicsiknél még pluszban is. Nem tartom rossz dolognak.
"Azért mégis félek is az oltásoktól, mert abból is volt már tragédia.. de megbízom az orvosunkban."
PA: Tudsz olyan állami támogatást igénybe venni, ami valóban hasznos és jól jön?
Reni: A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt igénybe vettük,nagy segítség, hogy a gyerekeknek nem kell a tankönyvért fizetni.Ezzel az étkezés is ingyenes, bár a mostani menza hagy némi kívánnivalót maga után. Általános iskolában igényelni tudjuk a bérlettámogatást,90% ot fizet az önkormányzat, ez is jó dolog. Mi ezeket tudjuk igénybe venni.
PA: Hat gyerek, hat terhesség, hat szülés.. csuda jól nézel ki. Mit teszel ezért? Vívsz közelharcot a kilókkal?
Reni: Szerencsére a kilókkal nincs problémám, szerencsés alkat vagyok. Van egy kis husi rajtam, de az kell is :)
Ami zavar kicsit, hogy a pocakomon nem húzódott vissza teljesen a bőr, de egy jó felső mindent eltakar. Mondjuk az sem olyan borzasztó. Elkezdtem tornázni, de nem igazán van időm rá, mire elviszem és hazaérek a gyerekekkel, már az felér két óra tornával. Nagyon messze van a buszmegálló, sokat kell gyalogolni, dombot mászni.
PA: Ha megtehetnéd, hogy egy gyermekmentes napod legyen minden terhet házimunkát levesznek a válladról.. mit csinálnál azon a napon?
Reni: Azt a napot a férjemmel tölteném. Csak vele. Nagyon szeretnék lemenni színházba és egyet vacsizni, egy jót beszélgetni.
PA: Főállású anyaként vagy otthon. Szerinted mennyire becsülik meg ma hazánkban az anyákat, az anyaságot?
Reni: Szerintem semennyire sem becsülik meg. Én például ugye GYES-t kapok, ami nem sok még egy gyerekre sem, nem hogy hatra.
Ami jó, hogy itthon lehetek velük nyolc évig. Szerintem, ez kellene hogy járjon egy gyerekre is, hiszen egy ilyen kisgyereknek szüksége van az anyjára, hogy vele legyen.
"Szerintem, az anyák igen is nagyon nehéz dolgot végeznek, több megbecsülést érdemelnének.. És igen, gondolok az anyagiakra, mert ha kicsivel több lenne a kasszába, nem kellene túl hamar visszamennie anyának dolgozni."
PA: Van olyan nehézség, amivel nap, mint nap küzdesz?
Reni: Nehézség talán az, hogy túl kevés órából áll a nap. :)
Mindig van mit csinálni, sosincs vége. A legnagyobb nehézség, hogy messze lakunk az ovitól sulitól, vagyis nem is az, hogy olyan nagyon messze, de a buszmegállóig sokat kell sétálni hóban, esőben is, mire hazaérek a kicsikkel, mehetek szinte vissza mert a lánykámat délben hozom haza az oviból, alig tudok valamit is megcsinálni.
PA: Számodra mi a legszebb az anyaságban?
"Hogy mi a legszebb? Az a rengeteg szeretet amit kapok, mikor odabújnak hozzám, minden gondom elillan egy pillanat alatt. A rengeteg mosoly. Kislány korom óta nagy családot szerettem volna, nem tudnék másképp élni. Imádom úgy ahogy van és a nehézségek ellenére is élvezem minden percét."
Pa: Mi a mottód?
Reni: Sosem szabad feladni, mindig van megoldás.
PA: Milyen "szuperképességet" szeretnél, és miért ezt?
Reni: Szeretnék osztódni, egyik énem mosogatna, a másik porszívózna, a harmadik mosna teregetne, negyedik takarítana, én meg játszanék a gyerekekkel. Azért ezt, mert néha úgy érzem kevés vagyok. De ha belehúzok nincs akadály!
PA: Miért jelentkeztél a Hétköznapi SzuperMamik kampányra? Mit szeretnél üzenni az embereknek a riportunk végén?
Reni: Azért jelentkeztem, hogy mások is láthassák, hogy ennyi gyerekkel is van élet, mindent meg lehet oldani, csak kitartás kell. Nagyon sok mindenen túl vagyunk, és azt üzenném az embereknek, amennyit megy az a kerék lefelé, felfelé is annyit.
"Sosem szabad feladni, mindig van kiút, nekünk sincs segítség, amink van ketten a férjemmel hoztuk össze. Lehet nincs kocsi, saját lakás, de boldogok vagyunk, ez a lényeg."
Köszönöm Reni a türelmet amivel viseltettél irányomba, látszik, hogy nagy béketűréssel áldott meg az ég téged! :) Sok boldogságot kívánok nektek Reni, szuperek vagytok, s remélem osztódás nélkül is jut idő mindenre! ♥
A Hétköznapi SzuperMamik kezdeményezésemmel nem titkolt célom, a társadalomnak bemutatni az anyákat, akik a világ alappillérei, hiszen az anyák adják az eljövendő világot, a következő nemzedéket.
Épp ezért fontosnak tartom, hogy megbecsüljük az édesanyákat és gyermekeinket különös figyelemmel kísérjük.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.
Puszi: PinkAnyu
Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.
Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK
Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU
A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK
Fotók: “Reni” Facebook
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése