PukiKapitánnyal mi mindent megbeszélünk.
Igyekszem nem felületes lenni, vagy elsiklani dolgok felett, hiszen egy ilyen hatalmas elme csöpp kis embereke ( 3 és fél éves), minden után megkapó ártatlansággal érdeklődik.
Ebben a korban érti meg a nemiséget, azaz fedezi fel a különbségeket. És jegyzi meg:
- Anuszika, te nem tudsz állva piszilni! - nagyon bölcsen. :)
Mindig mindent gyermek nyelvre lefordítva őszintén beszélünk meg. Ez működik is köztünk. Nagyon is jól.
Mindig bátran jön és hozza a kis kérdéscsomagját: "miért zöld? miért nagy? miért ilyen? miért olyan?"
Tartom is magam rendesen, ám történt a minap valami. Úgy éreztem nem tehetek másként. Hazudtam.
Megfázott lázas volt. Aztán amikor jobban lett kimentünk a kertbe levegőzni. Szigorúan távolba néz és levegő beszív, kifúj.. no igen.. ez volt a terv, de itt és most ez mellékes.. :D
Álltunk és néztük a hatalmas platánfánkat. Megcsodáltuk a számtalan levelet. A levelek táncát a délutáni fuvallatban.
Aztán észrevett egy szép méhecskét a földön, amikor a százszorszépeket szerettük volna számba venni.
- Anuszi mi baja? - kérdezte megilletődve. Ugyanis méhecske barátunk nemigen mutatott életjeleket.
- Beteg, kicsit alszik! - füllentettem.
Erre a pici kezével megfogta a homokozó lapátját, óvatosan rátette a méhecskét, és féltő gondoskodással odatette egy sziklára a kertben, majd betakarta a lehullott levelekkel, ügyelve a méhecske feje kint legyen. Elérzékenyültem, de megvallom őszintén köpni-nyelni nem tudtam. És amikor azt hittem, túlcsordult anyai szívemmel, ezt már tetézni nem lehet.. hát Pukikapitány bizonyított újfent:
- Dóduj meg, züm züm züm, álmodj szépet züm züm züm, vidázok jád züm züm züm! - énekelte a rögtönzött gyógyulós dalt. - Ettől biztos megdódul! - jelentette ki, majd énekelt tovább.
Megbeszéltük, hogy a méhecskék virágport gyűjtenek, és abból mézet csinálnak. Élvezte nagyon a tudás cseppek beszippantását, én pedig úsztam a boldogságban, mert olyan okosan nézett a gyönyörű szempilla napernyős szemeivel. Megöleltük egymást.
Ebéd után lefeküdt aludni. Kivételes aludt is. ébredésénél, a szokásos szeretet összebújás után azonnal a kertbe akart menni. Nem értettem. De aztán döbbentem meg igazán, első útja a mi "beteg" méhecskénkhez vezetett. Konstatálta, hogy jobban van, énekelt még neki, majd biztatta, hogy szálljon.
Szerencsére apa begördült az autóval. Gondoltam addig eltüntetem a méhecskét valahogy, mert bizony nem a szárnyát rezegtette, hanem a hangyák kezdték széthordani élettelen testét. Én olyan szomorú voltam. De szomorúbb lettem, attól a tudattól, ha ezt Pukisom meglátja, mit szól hozzá? El sem tudtam képzelni mit csináljak, mit mondjak. Aztán apát is odahúzta:
- Nézd, apuszika, méhecske jobban van a piknik kosarával megy vijágpojt gyűjteni. Pukis dóditotta meg. Igaz anuszika?
És ez a kérdés szíven talált... Miközben a hangyák már az egyik szárnyát vitték a "gyógyult" barátunknak...
Ekkor apának eljeleltem foglalja le a gyereket. Fogtam a homokozós lapátot és rohantam a kukáig a méhecskével. Pukis nem vette észre, de pillanatok múlva újra jött beteglátogatóba:
- Eltűnt anuszika! hová lett? - kérdezte a mindentudó anyát..
- Ott, arra szállt el, meggyógyítottad, látod? - hazudtam, de nem tudtam neki megmondani az igazat.
Egész este fürdésnél és vacsoránál, de még az esti mese után is arról beszélt, hogy a méhecske szélvédett helyen, gyógyulós daltól meggyógyult és ment a méhecske papához, és mamához.
Nem tudom, helyes tettem e. Talán igen, talán nem. Azóta autóversenyző-orvos akar lenni.
Amikor túl voltam az egészen, megszólalt egyik este a mese után:
- Úriszten anuszika! Nem adtam dódulós ajándékot a méhecke bajátomnak, szejinted visszajön éjte? - és itt kikészültem...
Látszólag mosolyogva elmondtam neki, hogy biztos jár majd erre, és a legnagyobb ajándék neki az lesz, ha szépen kertészkedik velem, s a méhecskéknek adjuk a virágokat.
Sosem gondoltam volna, hogy egy méhecske halála ennyire megvisel majd. Igazából nem tudom jól tettem e, de hazudtam, folyamatosan hazudtam a gyerekemnek.
Lelkifurdalás gyötör. Talán jobb lett volna, ha a méhecskén elmagyarázom neki az elmúlást? A kutyánkról, Bütyiről tudja, hogy az örök vadászmezőkön kergeti a cicákat, hogy megértette e nem tudom..
...de most olyan boldog volt. Olyan hihetetlen mosoly volt az arcán.. A gyógyítás erejét érezte. Még ha kegyes hazugság is volt az egész...
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.
Puszi: PinkAnyu
Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.
Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK
Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU
A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK
Képek: Pixabay
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése