A nulláról kezdtem újra az életem, de boldog akarok lenni

A Hétköznapi SzuperMamik riportsorozatom mai története Líviáról szól.

Lívia 2014-ben egy bántalmazó házasságból menekült el, mindent hátrahagyva.. a szomorúság után rátalált a boldogság, párjával nyolc hónapos gyönyörű kislányukat nevelik szereteteben, békességben.

Líviával a boldogsághoz vezető útról, az azt megelőző pokolról beszélgetem, fogadjátok szeretettel:

PinkAnyu: Köszönöm, hogy jelentkeztél Hétköznapi SzuperMaminak, és elmeséled a történeted.

Lívia: Sokat olvasgatom a blogod. Tetszik. Úgy gondoltam, én is állok rendelkezésedre.

PA: Mesélnél nekem a múltadról?

Lívia: Rólunk.. Jelenleg, egy Szklerózis Multiplex-es gyógyíthatatlan beteg, csodálatos férfi párja vagyok. Van egy nyolc hónapos kislányunk, Tímea.
Albérletben élünk egy kisparasztházban nagyon nehéz körülmények között, de nem érdekel.
A múltamról. 2014.júniusában elmenekültem egy 17 éves házasságból, egy alkoholista, bántalmazó férjtől. Abból a kapcsolatból van egy 18 és egy 16 éves lányom. Ők az apukát és a pénzt választották. És én vagyok a rossz mert 10 év gyötrelem után, mertem lépni. Tömören ennyit. Bár egy regényt lehetne írni az életemből...

PA: Akkor kérdezlek én. Az első kapcsolatod, a férjeddel. Hogyan jutottatok el odáig, hogy menekülés szerűen kelljen eljönnöd?

Lívia: Kezdném talán az elején.. 1996-ban ismerkedtünk meg, részemről nem volt szerelem, de jól megvoltunk. Két lányunk született 1997-ben és 1999-ben. Szegényesen, de nyugodtan éltünk, neveltük a lányokat.
Mindig ívott, de nem volt vészes. Aztán a lányok miatt kiment Németországba dolgozni, akkor kezdődött a kálváriám.
Az elején leszögezném, hogy a lányokat soha nem bántotta. Ők voltak mindig apuci hercegnői. Szóval, havonta járt haza. Elkezdődtek a féltékenységi jelenetek, semmi nem volt jó neki. Mindig bele kötött valamibe. Aztán ment kocsmázni, kártyázni. Ha hazajött kezdődtek a viták, veszekedések majd ütött.
Néha a fal adta a másikat. Sokat kaptam verést és lelki terrort is. 2012-ben úgy megvert, hogy műtötték a jobb kezem, mert szilánkosan törte el a kézfejem.

PA: Miért tűrted?

Lívia: Mindig adtam neki egy utolsó lehetőséget a lányok miatt. Mindig megígérte, hogy megváltozik. Sajnos egyre rosszabb lett. Annyiszor kértem anyuékat sírva, hogy zavarjuk el. ...de nem segített senki. Anyuék szerint: "az asszony dolga, hogy nevelje a gyerekeket és tűrjön." Hét évig ezt tettem.
Aztán hazaköltözött Németországból. Na, az maga volt a pokol. Napi szinten kaptam verést mindenért. Ha a boltba mentem is, jött utánam. Ellenőrzött, még a telefonomat is eldugtam, mert elvette volna.

PA: Hogyan lett bátorságod lépni? Hogyan találtál kiutat?

Lívia: 2014. áprilisában napi szinten elkezdtem levelezni egy fiatalemberrel, egyre többet. Amikor csak tudtam, persze, titokban. Neki meséltem el minden fájdalmam. Ő volt az én menedékem. Neki sem volt könnyű élete, sok csalódás érte. És gyógyíthatatlan beteg Szklerózis Multiplex, 38 éves, 17 éve beteg.

PA: Ha titokban is, de találtál menedéket, megértő társat. Hogyan alakult tovább?

 

Lívia: Májusban találkoztunk háromszor. Ő kísért el a kórházba is, mert a férjem úgy megvert, hogy sínbe volt a kezem.
A negyedik találkán hozzá költöztem. Nem volt könnyű döntés rengeteg fájdalom, álmatlan éjszaka eredménye, hogy mertem lépni.
A lányok nem akartak velem jönni, nem adták fel a jólétet, a pénzt. A mai napig engem okolnak. "Elhagytam őket egy férfiért." - ezt gondolják.
A kisebb lányom szóba sem áll velem. A nagy telefonon tartja ugyan velem a kapcsolatot. Válaszol, ha hívom, de részéről is ennyi. Két év alatt egyszer láttam őket.

PA: Az, hogy váltani mertél miben változtatta meg az életed?

Lívia: A jelenlegi párommal van egy kis csodánk Tímea. 2015.12.16-án született. Timike az, aki vissza hozta a fényt az életembe. ...hogy nem buktam meg mint anya.
A párom mellett lettem újra ember, NŐ, mert ő egyenrangú társnak tekint, vissza adta az önbecsülésem. Már nem csak egy cselédnek érzem magam, aki csak azért van hogy kiszolgálja a gyerekeit és eltűrjön mindent szó nélkül.

 

PA: Egy életet elhagyva, egy új életet kezdeni mindig nehéz. Miként éled meg?

Lívia: Nem lett könnyebb az életem, hisz valóban a nulláról kezdtük újra. Óh, emlékszem egy éve egy nagy fekete bőrönddel érkeztünk az albérletbe. Egy ágy volt benne semmi más. Egy régi parasztház, még víz sincs benne.
Nagyon szegényesen élünk, de félig boldogan. Az éhezés nélkülözés ellenére is. Hisz boldog soha sem leszek teljesen a lányaim nélkül.
Soha nem adom föl, harcolok azért, hogy egyszer majd megértsék a döntésem, hogy visszakapjam őket.
Timike mellett nem unatkozunk, nagyon anyás. Egész nap rajtam lógna. Sokat éjszakázunk, a mai napig nem alussza át az éjszakát. Néha olyan hulla vagyok, mint egy zombi.
Mellette ott a párocskám, és a háztartás.

PA: Bár a családod úgy érzem elutasító volt anno, hogy "tűrj, mert az a dolgod", de van segítséged?

Lívia: Segítségem abszolút nincs, mint pl. család, stb... Egyedül a párom, aki kiveszi a részét a baba projektből.
Nagyszerű ember, mindenben támogat amennyire tőle telik. Sajnos, mint említettem beteg, mozgásában korlátozott, így nem egyszerű neki sem.

Pa: Mesélnél Timikével való terhességedről, szülésedről?

Lívia: A terhességemről.. Öregségem ellenére nem volt nehéz várandósság, leszámítva a kilenc hónap émelygést, hányást és gyomorégést. ...és a 35 héttől a jósló fájásokat. Na, azt kihagytam volna.
December 15- én reggel már éreztem, hogy ezek a fájások már nem jóslóak. Nem rendszereződtek, estére már nagyon fájt, de még mindig csak 15 percesek voltak. Aztán hajnalban úgy kettő óra körül beindult a kisasszony, és a gyakoribb fájások is. Reggel 05:30- kor megszületett 3300 grammal, és 51 cm-rel Tímea.

PA: Miért nem vállalod az igazi neved? Úgy érzem ez egy kiáltás a társadalmunk felé is. Ugyanis az elítélés, a sok "megérdemelte" és a jogi herce-hurcák pont nem hiányoznak egy ilyen házasság felbomlása után.

Lívia: Ha nem gond akkor tényleg nem vállalnám a nevem.. Több okból kifolyólag. A lányaim is olvashatják, és nem tudom milyen reakciót váltana ki belőlük. A fő ok, hogy most indítom el a válást és Timike apaság vélelmének megdöntését. Ugyanis hivatalosan férjnél vagyok. A pici még a férjem nevét kapta. Nem szeretnék támadási felületet adni. Így is kemény harc lesz.

Pedig olyan szívesen fölvállalnám az egészet, hogy a hozzám hasonló sorsú nőknek erőt adjak, hogy merjék vállalni az életüket és főleg merjenek lépni. Én se mertem éveken át, titkoltam mindent a külvilág szemében tökéletes család mintáját mutattam. A férjem volt a tökéletes apa, férj. Ezt állítottam be.

A valóságot pedig szégyelltem és magam okoltam, hogy valamit én nem csinálok jól. 

Köszönöm "Líviának", a beszélgetést, az őszinteségét. Remélem sokaknak ad erőt, vagy bizonyosságot, hogy egy (testi - akár lelki) bántalmazó kapcsolatból lépni kell. Mert nem az egy nő dolga, hogy "nevelje a gyerekeket és tűrjön"

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.

Puszi: PinkAnyu

Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK

 Képek: Pixabay