Öt évig csak sírtam és gyászoltam - Éva levele

 

A Hétköznapi SzuperMamik riportsorozatom egyik történetéhez érkezett olvasói levelet közlöm le. Köszönöm "Évának", hogy megtisztelt bizalmával.

"Éva" levele:

...

Az én drága kisfiam történetét szeretném elmesélni.

Klau adott erőt és a férje nekem, ugyanis öt éve nem tudok lépni, nem tudok gondolkozni.
Sok csecsemőhalálról olvastam, de valahogy ez a mély őszinteség, ez most átjött, és rám talált..
Olvastam a cikket. Gratulálok a családjának, sok szeretet küldök nekik.

Bocsánat, ha kissé zaklatott vagyok, és ezért kuszán írok..
Az én drága kicsikém..

Nagyon nehezen estem teherbe Inzulinrezisztencia miatt, már három éve próbálkoztunk. Szerencsére egy kemény diétával orvosolható volt. Amikor ezt leküzdöttük a férjemmel áhítoztunk továbbra is egy gyermekre. Hamar meg is érkezett a két csík a teszten.
Teljesen problémamentes terhességem volt. Szépen fejlődött a rég várt gyermek. A babaszoba készen várta, a pelenkák bekészítve, a kis gyürkéző rongy is, amit neki szántunk.. A kicsi ruhák, csörgők, még cumi is.
Az elejétől tudtuk, hogy kisfiú lesz. A férjem saját maga után szerette volna ha elnevezzük, náluk ez hagyomány, így a Tamás nevet választottuk.

Az utolsó CTG-re mentem éppen, szólt a doktoroknak a vizsgálatot végző doktornő, hogy esik a pulzusszáma a magzatnak, és a szívverése sem jó. Megijedtem. Könyörögtem segítsenek neki, én meghalhatok, de a picikém nem!
Kértem a választott orvosom a császármetszésre. "Nem indokolt, és ez nem kívánságműsor" - volt a válasza. Beindították "természetes" úton, oxitocinnal, mondván mihamarabb meg kell szülnöm. Pedig jártam Uh-n is. Kellett látniuk,hogy a császár nélkül nem lehet!
A szülőszobán már a tolófájások jöttek. Egy.. kettő.. öt.. nyolc... de a babám még mindig sehol.
"Baj van, nagy baj!" - kiáltott az orvosom, a férjem könyörgött, hogy segítsenek a családján, mert itt az ő családja van. Kizavarták a szülőszobáról, mondván "komplikáció van".
"Megfullad!" - kiabált az orvosom. Minden összekuszálódott a fejemben, tompa zúgássá váltam. Felemeltem a fejem és láttam a doki kezei között az én kisfiamat aki lila volt, nagyon lila és nem sírt fel, nem mozdult meg. Nyaka körül a köldökcsínorral... Őrjöngtem! Üvöltöttem! "Gyilkosok!!" Valamit próbáltak tenni az orvosok, én nagy mennyiségű nyugtatót kaptam.. de Tamáska nem sírt fel.

Megkaptuk a zárójelentést, lényegében halva született a magzat. Orvosi hibázásról, rossz döntésről egy szó sem állt benne. Persze, mire is gondoltunk? Pár nap múlva már pereltük a kórházat az orvost, bárkit.. Akkor nem fogtam fel, hogy Tamáskát és a reményeimet már semmi nem adhatja vissza.

 

Hosszú pereskedés, bizonyítások után, majdnem két év elteltével kaptunk egymillió forint körüli pénzt.. Orvosi műhiba, nem a köldökzsinór miatt, hanem az oxitocin kiszámíthatatlan folyamatot okozott.. én nem tudom, de ma is hallom "megfullad!"- ezt kiabálta az orvosom ott a szülőszobán... de azt tudom, hogy Tamáska a per lezártával lett volna két éves.. Két éves kisfiú, aki berreg, focizik és .. de nem .. Tamáska egymillió forint volt a kezünkben..

Gyermek mentőszolgálatoknak adtuk, hiszen a pénz, az igazunk, nem hozza őt vissza. Talán ekkor fogtam fel.

A házasságunk megromlott a férjemmel, talán megunta a gyászom, és depresszióm, félrelépett, fél éve mondták ki a válást. Csalódtam benne. Soha többé nem akarok magam mellé senki! A menyasszonyával ősszel esküsznek. Terhes. Fiút vár. Csak remélni merem, hogy nem a Tamás nevet választják...

Öt évig nem tudtam elengedni őt, a kisbabám. A hamvai minden reggel ébredésnél és este lefekvésnél elkísértek.. a szüleim vigyáznak rám, hazaköltöztem. Ugyan járok dolgozni, de már nem az vagyok aki voltam.

Leviről olvasva rájöttem, el kell engednem Tamáskát. Ő is azt szeretné, ha az anyukája "élne", és mosollyal emlékezne arra kis (élettelen) arcra, hogy legalább egy pillanatig megélhettem azt, hogy láthassam őt.
Nem tagadom, most is sírok. Minek is tagadnám.. Zokogok.. Hiszen tudom, sosem lesz már gyerekem 45 múltam.. és a félelmeim.. a csalódás a társnak vélt, aztán megcsaló férjben. Nem mindenki olyan, mint Klau férje. Tamás nem tartott ki mellettem, nem hozott vissza az életbe maga mellé, mert én ott meghaltam a szülőszobán.. Inkább elment élni mással, máshová. Nem okolom, mély depresszióba estem, nagyon mélybe. Talán nem is csoda ez.

Aztán fogtam egy füzetet és leírtam köszönő, majd búcsúlevélként Tamáskámnak, hogy minden rúgása csoda volt a pocakomban, minden csuklása öröm, és ő volt a legszebb Lila, aki valaha is e színt viselte. A legszebben mosolygó magzat az Uh felvételen. A legcsodásabb babaarc a 4D-n, és a legkisebb test, amit valaha is láttam. És az illata feledhetetlen, most is itt érzem az orromban.

Az urnát kivittem (így majdnem öt év elteltével) a családi kriptába. A füzetet az urnája alá tettem. Minden évben írni fogok neki, a születése és a halála napján, mert el kell engednem, hogy felsírhasson végre ő is.. Remélem egyszer csak a születése napjának fogom nevezni, azt szomorú őszi napot.

A búcsú és az elengedés az élet része. Az egész addigi életemtől elbúcsúztam, elengedtem azt az "Évát" aki voltam.
Már egy új "Éva" vagyok, aki nem fájdalom kell hogy legyen hanem Tamáska anyukája. Igaz a kisfiamnak szánt gyürkéző ronggyal alszom, s mindig nálam van. Azt hiszem sikerül elengednem Tamáskát.

Köszönöm, hogy megírhattam a történetem, s hogy leközlöd. Remélem ismét sokaknak segítesz. Mert nekem segítettél Te és Klau és Levi.. És köszönet érte. Érzem újjá tudok születni, ha már szülni nem is...

 

"Éva"

 

...

A levél írója nem a saját nevét használta, s gyermekének sem, mert túl nehéz lett volna neki. Köszönöm én "Évának" az őszinteségét, és kívánom neki a legjobbakat.

 

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.

Puszi: PinkAnyu

Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK

 Képek: Pixabay