Örökölni akarsz? Nyisd rám az ajtót!

Furamód többször hallottam már ezt a mondatot (többnyire) idősebb ismerőseimtől, ha a gyerek (unoka) örökölni akar, nyissa rá az ajtót a (nagy)szülőre.

Bizony, a szeretteinket látogatni kell, hiszen szeretjük őket. A rokonainkra figyelni kell, ha beteg, vagy épp rosszul megy a sora, esetleg magányos és társaságra vágyik kötelességünk odafigyelni.
Igen ám, de egy kapcsolat bárminemű is, oda-vissza játék.. Ahhoz, hogy nagy valószínűség szerint kapj, adnod is kell.
Papa mondta mindig „Vetés nélkül, nincsen aratás!” és milyen igaza volt.

Sorra látom a követelőző nagyszülőket, akik kvázi elvárják a látogatást, a törődést, holott sokuk semmit nem tett a gyerekéért és az unokáért.
Akinek nem inge, ne vegye magára amit most írok.
Sok olyan nagyszülőt ismerek, akik elvárják a látogatást, az „ajtót nyissa ránk”-ot, ám ők maguk nem sokat, vagy éppenséggel semmit sem törődtek az unokával. Nem babusgatták, nem hívták, várták szeretettel, nem vitték magukkal sehová.. Ő maguk nyaralni jártak, de „egy gyerek felelősség, én már felneveltem egyet (kettőt…), nem az én dolgom.”
S most befektetett munka nélkül, várják a feltétlen, vagy az örökségért szóló látogatást, szeretetet.. nem megy az csak úgy magától ám...
S ha az örökségért megy a vizit, mit sem ér..

Szülőket is ismerek olyanokat bizony, hogy a nagyszülő nevelte kvázi fel a gyereket, mert ők dolgoztak, és „egyszer vagyunk fiatalok”. A sok én-idő - egy két évtizede nem így hívták, de attól még létezett.
Most a felnőtt családos embereken (apákon, anyákon) követelnek részt a család életéből, követelik a törődést. Az nem megy magától, tudod: vetés, aratás.. mehetsz te aratni, ha nem vetettél egy szem magot sem.

Ettől eltekintve rengeteg olyan idős ember van, akik elmagányosodva élnek. Egy kis lakás vagy ház lakóiként, mindent megtettek a családjukért, és mégsem nyitja rájuk senki sem az ajtót.

Sok fiatal, szintén „egyszer él” és nem törődik a szüleivel,  nagyszüleivel. Nincs hozzá kedve „úgyis én öröklök” - ilyent is hallottam már.. s  talán más nem is érdekli, csak az örökség.

Meglátásom szerint hatalmas szakadék tátong a korosztályok között. Mindig is volt némi „űr” a generációk között, de talán ennyire érezhető, ennyire mély sosem. A világ "elanyagiasodása" begyürüzött a családok életébe.
Az elvárások, a kötelező dolgokká tették azt, aminek „csípőből” kéne jönnie egy normális családnál, kapcsolatnál.

S amikor a viszonyok elmérgesednek (meny, vej - anyós, após, gyerek - szülő, unoka – nagyszülő) a felek között már egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen lehet helyrehozni ezeket a kapcsolatokat.

Én pont ezért igyekszem szemet hunyni sok dolog felett, pedig Xena, a harcos hercegnő elbújhat mellettem harci-düh szintben. És mégis, amikor elkerülhető, akkor igyekszem elkerülni a vitát, a rossz érzéseseket, a mély hallgatásokat.

Ha pedig elnézhetetlen sértő dologról van, akkor megmondom a magamét, állást foglalok, és ha kell kimondom a varázsszót „NEM!”
Ez a legnehezebb, nemet mondani. Pedig, ha ki kell mondani, nincs mese.

Valahogy az elvárásokat és a megfelelni akarást, a kötelező dolgokat le kéne tudni vetkőzni, és sokkal szebb volna minden. A sok „színházi előadást” is lenyomó családi ebédet, mert úgy illik.. mosoly az asztalnál, „Boldog szülinapot Pistike!” – s közben az asztalnál ülők mind utálják egymást,  a hátak mögött szólalnak fel, s kavarják a szálakat, meg a sz*rt.
Kövezz meg, de ez sok családban így van, ha nálad nem, szerencsés vagy (vagy nem látsz a hátad mögé). Ám tuti ismersz családot, akiknél "színházi előadás" van.

Nem vagyok szépségkirálynő, de a jeligém: Világbéke!

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.

Puszi: PinkAnyu

Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK

Képek: Pixabay