Az elefánt és a porcelánbolt, avagy a mindenáron törtetők

Néha magam sem tudom, hogy mit gondoljak az emberekről. Sokszor hiszek az álmomban, hogy az emberek jók. Karácsony táján játékgyűjtésben veszek részt, ám a valóság sokszor arcon üt. 

Nem, egyáltalán nem ilyen bejegyzést szerettem volna írni. Amiről mesélni szerettem volna, az a karácsonyi városkám, amit én készítettem kerámia házakból, az arany adventi fa pompás csillogása, és a fiam szobájában a kékben ragyogó adventi fa. Ilyen szép, a mostani időszakhoz való és illő posztok keringenek a fejemben, ám az idő vasfoga elkapott.

és...

Aztán "puff!" jött a pofon. Ismét az emberek a gyarlóságról tettek tanúbizonyságot, hogy mindenáron törtetnek. Nem baj, ha mások többéves munkáján tipornak keresztül, az sem baj, ha a közösségbe gázolnak.

Csak pöfékelik az igazuk, és adják azt, amire senki sem kíváncsi, tudod, azt a törős-zúzós, kevésbé sem "rock 'n roll" -t, hanem "Az elefánt és a porcelánbolt esete" - félét. 
Ilyenkor mindig szomorú gondolkodásba révedek, és elvetem a szép illúziókat arról, hogy az emberek jók, az emberek szerethetőek, és képesek szeretni..

Majd gyorsan magamhoz térek, és körbenézek a barátaimon, akik játékokat gyűjtenek, időt energiát nem sajnálva, hogy tegyenek a beteg gyerekekért. És végtelenül büszke vagyok rájuk, a barátaimra, tíz éves barátság ez. Nem olyan "sülve-főve" , hanem, ha "kell ott van, s itt vagyok én is".

Aztán gyorsan átgondolom, hogy amikor rossz passzban vagyok, hányan jönnek, és írnak nekem, olyanok akiknek számítok, akiknek számít, ha valaki nem jó lelkiállapotban van.

És amikor a hitem végtelenségébe burkolózom, hogy "mennyire jó is az emberi lét", az érzelmek, a jóság talaja, gyomorszájon rúg egy "Törtető". Aki mindene és mindenkink átgázol, aláás munkákat, gondolatokat...

A legrosszabb ebben az, hogy még én érzem magam gonosznak, hogy szegény ártatlant, a közösség nem tűrve a bomlasztást, ízeire szedi. És ő csak védekezik.. Pedig előtte, és eztán is törtetni fog, átgázolni, akár rombolni is.

És én csak állok, a lelkem rám hullott üvegszilánkjaival a hajamban, az arcomban, s nézem a szerterepülő darabokat.
Aztán igyekszem összerakni a lelkem kis darabkáit, újra hinni a jóságban, a csapatban, az összetartozásban..

Kérlek, ne, ne engem sajnálj a történetben, hanem a "Törtetőt". 
Tudod miért? Elmondom neked:
Amikor magára marad, s magába néz, ő is csak szilánkokat lát, amik belülről szúrják emésztik, de neki esélye sincs arra, hogy összerakja lelkének darabkáit...

 Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.

Puszi: PinkAnyu

Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK

 Képek: Pixabay