2018. december 10., hétfő

Karácsonyi városka - lépésről, lépésre


Kell hozzá türelem, de megéri a fáradozást.

Nem mondom azt, hogy könnyű egy kis várost felépíteni. Nem mondom, hogy bárki meg tudja csinálni. Ám ha van kitartásod, és türelmed, mindenképpen vágj bele.

Ezt a kis karácsonyi várost felépíteni nagyjából 3-4 óra volt. Vannak sokkal komolyabb adventi városok, komolyabb alapokkal, melyeket az építőik akár hónapokon át készítenek. Azokban élethű a víz, a hó, még az emberek is.

A városom egyik ékessége, a mozgó zenélő, kastélyom. Ez egy igazi nagy jelenet (ez a neve). Anyukámtól kaptam, az övé volt, nekem ajándékozta, mert karácsony őrült vagyok, és ezzel szeretett volna nekem örömet szerezni. Sikerült. Minden évben, mint egy kisgyerek ragyogó mosollyal az arcomon veszem elő. Fényjátéka szép, lassú, nem villog, a figurák mágnes segítségével korcsolyáznak. Árammal működik. (a bejegyzés végén a videóban, a zenét ez a kastély adja)

Ez kis egyszerű karácsonyi város, így tekints rá te is. 

Amire szükséged lesz:
- 3 csomag vatta - ez lesz a hó (hobby boltokban lehet kapni műhavat is tasakban, ezek szépen csillognak -én idén még kihagyom, mert a kisfiam elhordaná a szobába, hogy a legóban is essen hó)
- Led izzó sor 50 leddel, árammal működik az enyém, de lehet kapni elemes verzióban is, csak figyelj, legyen elég led rajta (én színeset használtam, de jó bármilyen színben)
- hungarocell lapok - ha van, ha nincs ne ess pánikba
- kicsi befőttes üveg (Erős Pista, vagy tormás üveg)
- Kisebb nagyobb dobozok
- cellux, olló
- műhó spray - ha nem "téli" épületeid vannak, lefújni (én a hidat fújtam le, és a kicsi műfenyőt)
- néhány dekor fenyő (hobby boltokban beszerezhető)
- géppapír (fénymásolópapír)


Épületek:
- kőporcelán ház a legjobb, legmutatósabb (ez az igazi makett épület nekem 2 darab van jobb oldalt elől láthatod ezeket)
- porcelán mécsestartó házikók (nekem 5 db van + egy kis ledház műanyagból)
- bármi ami mécsestartó és szépen átengedi a fényt (pl. nekem jobb felső részen kettő       angyalka a hullócsillaggal, vagy a nagy porcelán fenyő bal oldalt elől)
- kicsi méretű műfenyő
- akvárium díszítésére való tárgyak. kastély, híd, kincsesláda - nekem híd van, hátul bal oldalt, ezt fújtam le műhóval
- apró figurák, anno vásárban vettem ezeket - idén lett igazi jelenetem is, a hóember lámpával és két kisgyerekkel, bal oldalt elől

Képen így néz ki amit leírtam fentebb:
A vonat egyszerű kis favonat karácsonyfadísz, hurkapálca és szigetelőszalag felhasználásával lett sín is alá. Nagy álmom jövőre, egy "igazi" vonat.
Minden dobozt és üveget bevontam fehér géppapírral. Próbáltam mindent jelölni a képen.



Amikor kiválasztom a helyszínt, ahová fel szeretném építeni a karácsonyi várost beindul a fantáziám. Ez a helyszín lehet egy kis asztal, polc, könyvespolc, komód teteje (nekem az utóbbi) elképzelem, szemlézem, hogy mim van, miből tudok építkezni, és ezt hogyan szeretném minél élethűbben elrendezni.

Első lépésként kialakítom a terepet, edényalátétből-alufóliából tavat készítettem, és folyót. A legkisebb házakat hátra helyezem el, a magasba, hiszen azok távolabb vannak, és így nem olyan feltűnő a méretbeli különbség. (bal hátul magasan a ház) 
Néhány világító eszközzel (ledmécses, ledhóember, elemlámpa) beállítom a fénypontokat. Ezek azok a helyek/pontok azok, ahová mindenképpen kell világítás, hogy ne legyen fekete/sötét folt. Lekapcsolom a villanyt, és elképzelem, szemlézem, hogy mennyire fényes, dimbes-dombos a terep.
Készítek róla egy fotót telefonnal, hogy a kép segítségemre legyen a terep végleges elrendezésénél. Nekem a kék kis ház máshova került, a hó miatt a végső felállásban, ilyen apró változtatásoktól, ne ijedj meg.


Ha a szinteket elrendeztem, akkor leszedem a házakat épületeket. (ekkor kérdezte meg a férjem, hogy normális vagyok-e, eddig építettem és most szétbontom?) 
Maradnak a dobozok, üvegek. (azaz hegyek - és dombok)

Kibontom a vattákat, szépen széthúzom, nagyobb darabokat egyben hagyok, majd kisebbeket is tépek (ezeket újra lehet használni évente) 

Elhelyezem az izzósort. Rögzítem néhány helyen cellux segítségével. (néhány helyen, a bútorlapon pl. festőszalagot használtam, mert ez rögzít, és nem hagy nyomot)
A  zsinórokat elrejtem a vatta alá, a ledizzókat, kicsit kihúzom a vatta-hó alól, hogy szebben világítsanak. Ügyelek rá, hogy mindenhová kerüljön hó, mindenhol eltakarjam a vezetéket.

Amikor egy doboztetőre vagy tereprészletre felkerült a vatta/hó, ráteszem a házat, vagy a dísztárgyat. Minden házba bevezettem 1-2 ledet, hogy világítsanak az ablakok. 


A szikláimat is szépen elrendeztem. (sziklád, ha nincsen, akkor a kertészetekben, barkácsáruházakban be lehet szerezni - vagy akár építkezésekről is)

A dekor fenyőket úgy rakosgatom ki, hogy minden pontra jusson.
Amikor a figurákat helyezem el, figyelek, hogy a nagy figurák ellőre a kisebb hátra kerüljenek, így amik hátul vannak, azok a távolabbiak, és a méretbeli különbségek nem annyira szembeötlőek. 

Sötétben, a fényekkel az igazi: 


És, ilyen volna, ha a karácsonyi mesevárosban sétálnál:



És a végére elárulom a nagy titkom.

A férjem nélkül éhen haltunk volna. Ugyanis ő készített a gyereknek s nekem is vacsorát. 

Nos, belevágsz te is az építkezésbe? Elkészíted? 

Ha igen, mindenképpen küldj nekem képet a városodról.


Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.



Puszi: PinkAnyu


Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK



 Képek: Pixabay

Képek, videó forrása: saját



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Amikor a halálból jöttem vissza - Pink lelkem tükre

  Sokszor azon kapom magam, hogy mosolygok. Csak úgy, látszólag különösebb ok nélkül.