Egy igaz emberről - egy rendkívüli tanárról

Ma volt a születésnapja, Isten éltesse Zsuzsa nénit!
Nem, nem engem tanított. Hivatalosan nem, de sok mindenre megtanított. És ezért, örökké hálás leszek neki.

Mesélek róla nektek:
A Húgom osztályfőnöke volt, F. Zsuzsanna. Mi csak Zsuzsa néninek szólítottuk.
Mint nagy testvér (húgom és köztem 8 év a korkülönbség), minden eseményen jelen voltam, legyen az osztály farsang, vagy kirándulás. A gyerekek szót fogadtak nekem is, és társuk voltam a parádézásban és a mókázásban. Szuper csapat volt.

Ott is voltak a köznyelvben jó-, és rossz gyerekként megkülönböztetett tanulók, de Zsuzsa néni, nem különböztetett meg senkit sem. Minden gyereket egyformán szeretett. Nem akart mindenkit egy kalap alá venni, beszorítani egy skatulyába. nem erőltetett a gyerekekre semmit, hanem tanította őket. 
A vezetőjük volt. Észrevétlen fogta a kezüket, és szólt, mely rögök veszélyesek azon az úton. S ha kitaposott ösvényen is járt a gyermek, intette, nézzen a lába elé.. Mosolygott. Mosolyt adott. És tudjátok, sok volt diákja köszöntette ma őt a Facebook oldalán.

Szomorúság is volt a sok szép boldog évek alatt: egy emberként sírtunk, amikor az aranytorkú angyali gyermek, az örök Ludas Matyink, itt hagyott minket, hogy odaföntről énekeljen tovább. Zsuzsa néni, nem a volt diákját temette, hanem az egyik gyermekét. 

Ő az élő példája, akire azt mondják az emberek: van pedagógiai érzéke.. és nem hiába, a pedagógia a hivatása.
A szülők között is munkaközösséget épített ki. Összhang volt a "felnőtt részlegen" is. Én gyereklányként nem igazán illettem a felnőttek közé, bár koromnál sokkal érettebb voltam mindig is. (ez tudom így számotokra hihetetlen)

Mi az, amivel engem felemelt, és elismert? Elmesélem. Évzáró, mindenki várta a bizonyítványokat, a tanév búcsúztató szavakat, az utolsó csengőszót. Én szokáshoz híven elkísértem a húgomat, és leültem a hátsó padban, mint a többi szülő. Okleveleket kaptak a gyerekek, ki olvasásban, ki írásban, ki matematikában emelkedett ki társai közül. Aztán a szülői munkaközösség elnöke is kapott oklevelet, és én is... Én, a gyereklány. És tudjátok mi állt benne:
"Oklevél az idei tanév legjobb (pót) szülőjének". :) A "pót" így idézőjelben és fekete tollal odaírva. Jó érzés volt. Ott a gyerekek között, mégis felnőttként (cirka 17 éves lehettem).

Azért is írom ezt a pár sort, mert sajnos az ilyen Zsuzsa nénik, már szinte kiveszőben vannak az oktatás rendszeréből. Valahogy nem értenek a mai tanárok (tisztelet a kivételnek) a gyermekek és szüleik nyelvén, nagyjából semmilyen nyelven sem értenek. Sokaknak kényszerpálya. Elrettentőnek tartom ezt. Egyre több rosszat hallok a mai oktatásról, mind tanagyag, mind tanítás, mind emberi részen. Nem tudom, hová vezet ez az út? A most felnövő nemzedéknek, lesz kire emlékeznie?

Ha te ismersz olyan tanárt, tanítót, pedagógust, akire büszke vagy, hogy megismerhetted, akkor írj nekem, írd meg a történeted. Érdekel véleményed is a mai oktatásról, diák vagy tanár szemén át nézve is.

Azért egyet még mondnék: Hálás vagyok a sorsomnak, hogy egy olyan embert megismerhettem, mint Zsuzsa néni.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.

Puszi: PinkAnyu

Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK

 Képek: Pixabay