Bérlet, egy jobb napért

 Ez a mai történetünk. Ugyanis mentünk bérletet venni PukiKapitánnyal.

Aki régről olvas ismeri, vagy már elképzelte magának Pukist. Azért most felfedem három éves zsebpasim cukiságát:

Haja szőke, szeme kék,
játékos gyermek ő még.
Annyiszor kacag egy nap,
hogy a pocakja majd szét hasad!
S bár én őrült, soványnak látom,
ha kézbe kapom, őt néha meg is bánom.
Súlya ólom, 
hossza centis 104,
azért sűrűn mondom:
"Pukis egyél még!"
Lába formás, izmos mindene,
lelke fényes, tiszta,
ő a mindenem.
Minden percet sírok vissza,
mely mellette telik el.

Nos, ő Pukis. Gondom rájöttél, imádom. 
Különleges kapcsolat a miénk. Bizalom, imádat, csodálat, mérhetetlenen boldogság mindkét (három: apa, gyerek és én) fél részéről. Nagyon kiegyensúlyozott gyermek.

Szóval, Budapest, Móricz Zsigmond körtér, jegypénztár. Belépünk, fáradt arcok, kávé illat. Előttünk egy hölgy vásárol. Pukis leül a bársony puffra, szorongatja Fülenagy nevű lovát - elválaszthatatlanok, sapit lekapom, kesztyűt lehúzom, és a kezébe nyomok egy darab BKK szakirodalmat: "Budai fonódó" címmel. A villamosok azonnal lekötik. Sorszámom látom:

- Legyél jó, és csendes. Csücsükélj szépen, itt! - intem illemre utódom. Ő bólogat, tudom, így is lesz. Néha, azért kontroll- ránézek a gyerekre, semmi gond nincs, minden úgy, mint ahogyan nagy könyvben meg van írva. Jó napunk van. Még az átlagosnál is sokkal jobb.
Aztán a jegypénztáros hölgy elmosolyodott, én kérem a bérletet, a másik megszólalt:
- Egyem meg, nézd, a pacinak is vitt újságot! - olvadozott a kollegina
Odanézek, s picinyem épp tolat fel popóval a bársony puff ülőkére, mert Fülenagy is kapott olvasnivalót. BüszkeAnyuként pirultam a boldogságtól. Édes jó gyerekem, hát nem hiába nevellek nevellek, nem hiába terelgetlek, nem feleslegesen beszélünk meg mindent egymással. 

                                                                                                                                                         

Amint kiléptünk, Kapitányom szépen elköszönt, plüss pacija integetett, és a hölgyek... Nos a hölgyek már csöppet nem unott arccal, hanem mosolyogva köszöntek el tőlünk, mosolyogva fogadták az utánunk érkezőket.

Még sétáltunk egy kicsit a körtéren, megnéztünk Móricz Zsigmond - nagyon méjges szemű báci - szobrát, adtunk egy kis aprót az utcazenésznek, és lopva visszanéztem a jegypénztárba, mosolyogtak mind, és a fáradt arcok felderültek.

Azt hiszem, megérte bérletet vennünk. :)

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.

Puszi: PinkAnyu

Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK

 Képek: Wikipédia, Pixabay