Amikor a nagyit is nekem kell nevelnem.. - panaszkodok csak úgy magamnak az orrom alá.
És felmerül a kérdés: kell?
... pedig nem, csak nevelem jobban mondva terelgetem a gyerekem egy irányba, ahol tudja mit szabad mit nem. Persze, feszegeti ezeket a határokat rendesen. A dac ellenére, és a próbálkozások mellett, azért tudja meddig van a határ.
Tartja a szabályokat a maga három és fél évével.
...és akkor jön a kedves anyós nagymama, a kert hátuljába megy virágot szedni, ahová nem mehet a gyerek, mert csupa gyanta minden (és a régi emésztő is ott van). Pukis ezt tudja jól, és okosan szól is:
- Mama gyeje vissza, nem szabad! - erre kapom fel a fejem gazolás közben. Rohanok lefelé, a gyerek a régi emésztő tetején áll (biztonságos, és ki van tisztítva, de akkor is, jó két méter mély, és olyan nincs, hogy biztonságos..)
Kiparancsolom onnét okos gyerekem, és értetlen nagymamamáját. A "ja, nem tudtam"-ra már a hajam égnek áll, könyörgöm, ismeri a házat.. , hiszen a hatvanas évektől lakott itt..
Aztán mi történik újfent? Drága nagyi csak ott tud focizni a gyerekkel.. ott, az emésztő tetején. Parancsolás újból. - és tényleg már én kezdem magam hülyén érezni.. miközben vakarom a gyantát a gyerekről..
Ebéd, mesenézés engedve laptopon, ha szépen eszik a PukiKapitányom. És naná, hogy szépen eszik. Ellenben nagymamával, aki táncol énekel az asztalnál, vígan, evés helyett, mert olyan klassz a zene. - így kell ezt! Gratulálok! Megjegyzem Traktor Tom főcímzenéje, olyan kiütés okozós, és nekem a libabőr futkos a kiütéseim között, ha felcsendül a "trá-trá" ... - szóval, jól eltalált muzsika.
- Mama, nem táncolunk, eszünk, és nem, nem bújunk a gyerek fejébe sem, hagyjuk enni! - szólok rá nagyira, eközben három és fél évesem döbbenten nézi a nagyanyját.. hiszen, ki szeret úgy enni, hogy fél centire a fejétől ugrál suttog, "trá-trá" -zik valaki.. Gyermekként már utódom is tudja, félrenyelhetünk, meg nem illik, mert az oviban suliban nem fogják díjazni..
Picuromnak valamit okítottam, erre befogja a kis kezével szám:
- Nem, ez neveletlenség, nem illő! - szólok, nagymama jót nevet, szép hangosan, mintha baromi vicces dolgot művelne Pukis, reménykedek benne, hogy "az ököllel leütöm a másikat" - játékot, a drága nagyin fogja gyakorolni.. :) , azért kezd már az agyam eldurranni.
- Nem, nem nagymama, nem nevetünk a bunkóságon, mert ez nem vicces, és ha ilyenen nevetünk, akkor mi magunk is bunkók vagyunk! - intem rendre éltes korú rokonunk, kissé szigorúan.
Pukisom leveszi a kezét és bocsánatot kér, én megcsókolom a kicsi kézfejét - legalább ő érti, nem szép dolgot tett.
Nagymama kapcsol végre , ideje volt, és megfelelően viselkedik az utolsó kb tíz percben amit köreinkben tölt -köszi...
Sokat gondoltam azóta a mai délutánra:
"Nemhogy örülne, hogy ilyen 'vidám' nagyijuk van!"
Persze.. Engem valahogy nem tesz boldoggá, ha a gyerekemet bunkóságra tanítja, és olyan helyekre viszi a kertben, ahol nem látok rá, és veszélynek van kitéve.
"Másnak ilyen sem jut!" "Mit nem adna érte más!"
Kell? Tiéd! Ingyen viheted, de ne hozd vissza, mert kassza után reklamációt nem fogadunk el, csere lehetőség sincsen...
És valóban oda kell pirítani, ha magától nem érzi, mit lehet és mit nem. Ha nem látja arcom átrendeződéséből, hogy nem kéne.. pedig a kicsi már érti a szitut.
És ez korántsem tiszteletlenség (arról is szívesen mesélek egyszer), de könyörgöm, a gyerek utána nekem marad ott, nekem kell kezelnem a nem kért bunkóságot is..
Példának okáért:
Közös piacozás, menjek be nyugodtan vegyem meg a zöldséget. Mire kiértem üvöltve rohangál körbe a gyerek az 50 cm (van ahol 70 cm) magas beton ágyásszegélyen, mert ez a móka. (Budafok új piaca, a gyerek kb 105 cm, arányok azért a veszélyeztetés fokát súrolják)
Pukissal kettesben piacozás: dettó fut, hiszen lehet, mama engedte. Rászólok, és hiszti. Az a bömbölős hiszti. Amit kinek kell kezelni? Na kinek? Nekem? Igen nekem..
Persze elmondtam a gyereknek - kövezni ér:
- Azért, mert a féleszű nagyanyád megengedte egyszer, attól még nem lehet üvöltve rohanni, csak szépen lassan, mert mások is vannak a piacon nem csak te.
És igen ennél a pontnál, már nagy ívben teszek a nagyi tekintélyére, mert azt nem én, hanem ő rombolja le saját maga! Építkezni pedig senki helyett nem fogok! :(
Nehéz helyzet.
Jó volna egy olyan nagymama, aki nem a gyerek szintjére vagy alá süllyed le, hanem felemeli a gyereket. Jó példát mutat. Irányt, mint anno az én nagymamám, és dédmamám tették nekem, velem, értem.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.
Puszi: PinkAnyu
Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.
Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK
Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU
A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK
Képek: Pixabay
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése