2016. március 21., hétfő

Láthatatlan ölelés - vers a magányról

 

Láthatatlan ölelés  



Részemmé váltál, mint ősznek az avar.
Hiányod a zajos órákban zavar,
üvöltő csended ölelésére vágyom.
Én, édes Magányom!
Rózsák közül fényre törő gyom
vagyok, sárga levéllel befedett nyom...

Őszi arany
arcon csillan,
esőcsepp homlokon,
néma ajkad rám fonod,
én, édes Magányom!

 

 

 

 


Bp., 2006. 10. 07.



Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.

Puszi: PinkAnyu


Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK



 Képek: Pixabay

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Amikor a halálból jöttem vissza - Pink lelkem tükre

  Sokszor azon kapom magam, hogy mosolygok. Csak úgy, látszólag különösebb ok nélkül.