2016. április 21., csütörtök

Akárhol is született magyar, blogger anya Angliából - Zsanett

A Hétköznapi SzuperMamik riportsorozatom mai hőse Zsanett.
Zsanett megfontolt anyuka, 25 éves, úgy hozta az élete, hogy házassága után nem sokkal Angliába költözött. Kisfia 2015. augusztus 4- én született meg, Áron csacsogó életrevaló kisgyerek.

Zsanett a beszélgetőpartnerem a honvágyról, a kinti életről, és természetesen az anyaság megéléséről:

Angliában élsz 2012 óta. A kisfiad 2015-ben született. Kint szültél vagy itthon? Miért volt ez a választásod?

Mielőtt terhes lettem, tolmácsként dolgoztam a Nemzeti Egészségügyi szervezetnek (NHS). Szerte Manchesterben jártam a kórházakat.
Sokat dolgoztam ott is, ahol később szültem. Én személy szerint megvagyok elégedve az itteni egészségüggyel ezert döntöttem úgy többek közt, hogy itt szeretnek szülni.

Miért költöztél külföldre?

2012 májusban végeztem az egyetemmel és utána hazásodtunk össze. Férjem pont úgy volt, hogy beígérték neki a munkát már volt is elintézni a papírokat. Aztán az ígéret elszállt és nem kapott munkát. Én is jelentkeztem több helyre, és többször azt a választ kaptam, hogy túlképzett vagyok (hát kiröhögtem őket,) aztán augusztusban a sógornőmék felajánlották, hogy menjünk ki Angliába, lesz munka is, segítenek.
Ezúton is hálás köszönet nekik, hiszen nélkülük most nem tartanánk ott, ahol most.

Hogyan tartod a kapcsolatot az itthoniakkal? Nincs honvágyad?

Az első évben borzalmas honvágyam volt. Alig vártam, hogy hazamenjünk. Aztán lassan elmúlt. Persze, hiányoznak az otthoniak. De hát ez van. Az első év volt a legnehezebb, de mostanra sok barátunk lett, sokfelé kultúrából, és nagyon szeretjük őket.
Az otthoniakkal skypeon Facebook-on viberen whatsappon tartjuk a kapcsolatot.

Áronnak fontosnak találod majd átadni a magyar kultúrát, a magyar humort, és a magyarságot magát?

Igen fontosnak tartom. Szeretném, ha tudná honnan is származik.

"Hiszen akárhol is született, akkor is magyar."

Valószínű írni, olvasni nem fog tökéletesen magyarul, hiszen angol iskolába jár majd, de beszelni mindenképp tud majd perfektül. :) Már beszéltünk róla a férjemmel, hogy írni, olvasni is tanítjuk majd magyarul, amennyire tőlünk telik.

Van segítséged kint? Milyennek találod Angliában a szociális hálót a Magyarországi helyzethez képest?

Van segítségem. Elsőként a férjem ugye. Ő mindenből kiveszi a részé, de nagyon sok barátunk van itt, főként angolok. Rengeteget segítettek amikor költöztünk egyik helyről a másikra, és már vagy három ajánlatot kaptam, hogy szívesen bébiszitter-kednek, ha kell. Odavannak Áronért. Akárhányszor jön valaki, mindig hoznak neki játékot, ruhát. Már tele vagyunk játékokkal. :)
Anglia mindenképp jobb a megélhetés szempontjából szerintem. Sok mindent megengedhet magának az ember, amiről Magyarországon csak álmodik.
Azonban az itteni magyarok összetartása egyenlő a nullával. Azt nézik, hol tehetnek a másik alá, hol verhetik át egymást. Sajnos mi is megjártuk már. Egyébként szerintem előrehaladottabb is Anglia, mint Magyarország. Ennek ellenére, persze, mindig Magyarország marad a haza.

Te magad is blogolsz (BabaNapló blog), miért? Miről szól és kiknek szól a blogod?

A blogom egy személyes napló. Annak is indult, az is maradt, csak a téma változott. Feleség és anya lettem, a blogom a friss anyukáknak szól főként, arról, hogy egy kezdő anyuka hogyan birkózik meg a nehézségekkel, és milyen nagy öröm egy kisbaba. Nekünk Áron a legnagyobb csoda az életünkben, és örülök, ha ezt másokkal is megoszthatom.

Amikor várandós voltál, terveztél azzal, hogy fiú vagy lány lesz?

A szívem legmélyén fiút akartam. Ahogy a párom is. Persze, beszéltük, ha lány lesz azt sem bánjuk, csak egészséges legyen. Készültünk is lány és fiú nevekkel. Ha lány lett volna, Abigél lett volna.
Babaruhákból fehéreket vettünk, meg krémszínűeket, mert bár 20 hetesben azt mondták, hogy 98% hogy fiú, de úgy voltunk vele, hogy nem veszünk konkrétan fiús cuccokat, míg meg nem születik.

Mi az, ami totálisan megváltozott Áron születése óta?

Hát, konkrétan az egész életünk megváltozott. A lakás sokszor a feje tetején van, Áron előtt szép rend volt. Nyilván most már van társaságom mindenhol. :)
Jön velem mindenhová, úgyhogy, ha megyünk valahová, azt órás készülődés előzi meg, táska ellenőrzés meg van e minden. Lényegesen izgalmasabb az életem, és semmi pénzért nem változtatnék rajta.

Mi az, amit nem így képzeltél? Esetleg csalódást fejtörést okozott, vagy a vártnál nagyobb örömöt adott?

A fogzási időszakról azt reméltem, hogy könnyebb lesz. De sajna nem volt az. Annyi anyukától hallottam előtte, hogy a gyerek foga úgy jött ki, hogy észre se vették. Na, valahogy én is ebben reménykedtem. Erre persze, nem ez történt. Áron borzalmasan viselte, és pluszban meg egy vírusos nyavalyát is elkapott így kórházban is voltunk emiatt.
Az első mászási kísérletei, amikor először kezdett el hosszabban gagyogni, amikor először felállt, vagy először kezdett szilárdat enni... ezeknél nagyobb öröm szerintem nincs. És azt sem gondoltam volna, hogy egy kakis pelusnak így fogok majd egyszer örülni. Volt egyszer, hogy egy hétig nem tudott kakilni, és kapott rá gyógyszert, aztán megindult, és úgy telepakolta a pelust, hogy át kellett öltöztetni, na akkor felvisítottam örömömben. :)

Milyen nyelven szóltok a kicsihez?

Teljesen természetes, hogy magyarul beszélünk Áronhoz, viszont, ha teljes angol társaságban vagyunk, vagy ha baba úszni megyünk, akkor angolul beszélünk hozzá. Ilyen esetben könnyebb, ha angolul beszélünk hozza. De 99%-ban magyarul.

Mi volt a legnehezebb a terhességed alatt?

Az első három hónapban rengeteget hánytam, emiatt kórházban is voltam. Aztán a 12-25. hétig minden oké volt.
Jöttek a csípő problémák, így fizioterápiás kezelésekre kellett járnom. A 30. hét után már nagyon nehezen jártam, később már menni sem tudtam.

"Nem volt könnyű, de egy pillanatig sem bánom."

pinkanyu_szupermamik_cafblog_zsanett

Ilyennek képzelted a kisfiad? Ilyennek gondoltad az anyaságot?

Rengeteget álmodoztam milyen lesz, ha megszületik. Mikor megláttam, hát a legszebb dolog ő, azt kell mondjam. Az első mondatom miután megláttam Áront: "nézd drágám, úgy néz ki, mint te!" :) :) 
És tényleg tiszta apja volt, még most is az.
Hát az anyaságról vegyes érzelmeim voltak Áron előtt. Gondoltam, hogy nem lesz könnyű, meg fárasztó lesz nagyon, de tudtam hogy csodálatos lesz. Áron az első babánk, szóval nulla tapasztalattal indultam, de így is tudtam hogy csodálatos lesz.

Mennyire vagy egyedül, értem itt, hogy van segítséged a gyerekekhez? anyós vagy anyukád, vagy bárki aki segít?

A szüleim, illetve párom szülei Magyarországon élnek, szóval segítség csak a párom van, illetve barátok. Anyukámék, illetve anyósék voltak itt mikor mikor Áron megszületett. Anyuék pont aznap jöttek, mikor Áron született. Augusztus 8- ra voltam kiírva, anyuék így vették meg a jegyet. Hát a fiatalúr úgy döntött, hogy ő is kibújik aznap. :)
Reggel hatkor szállt fel anyuék gépe, nekem akkor folyt el a magzatvizem, és este hétkor meg is lett Áron.
Anyósomék is kint voltak, mert sógornőmmel együtt voltunk terhesek, kilenc nap különbség van a két fiú között. Akkor az első három hétben volt segítség. De egyébként nagyrészt csak a párom van segítségnek, neki nagyon hálás vagyok.

A férjed kiveszi a részét a gyerek és háztartás körüli teendőkből? Önkéntes alapokon vállalja vagy kőkeményen rá kell osztani a feladatokat?

"A férjem mindenben segít. Nála jobb férjet, és Apát nem is kívánhatnék."

Odavannak egymásért, állandóan játszanak, férjem nagyon jól gondját viseli. Éjjel velem kel, nagyon jó csapat vagyunk. Áron éjjel egyszer kel, most erre állt be, férjem pelust cserél míg én megcsinálom Áron tejecskéjét, aztán én megetetem, ő pedig visszaaltatja. 
Sosem kellett erőltetni semmit, vagy rászólni, ő magától csinálja, ha jó az idő akkor elviszi sétálni míg én takarítok, tudja hogy így könnyebb nekem is haladni, együtt játszanak, és ő is fürdeti mivel most eléggé odavan a derekam, így könnyebb ha ő fürdeti.

Egy nyolc hónapos babával nem könnyűek a nappalok, az éjszakák sem... Mennyire nehéz a fogzási időszak?

Hat az első két fogunk kint van, a harmadik úton. Elég nehéz volt, mert pont akkor kapott egy vírusos nyavalyát is, és kórházban is volt, mert nem tudtuk levinni a lázat, mindeközben a foga is kijött.
Kíváncsi vagyok milyen lesz, ha jön a többi, remélem azzal nem lesz ennyi gond. Húsz percenként keltünk, kb. semmit nem aludtam hetekig, max. pár órát , mert hagynom kellett páromat aludni, mivel buszt vezet és pihennie kell. Ő is sokat fent volt persze, próbáltuk megosztani a dolgokat. Én csak reménykedem, hogy a következő turnus nem lesz ilyen nehéz.

Azoknak a pároknak, akik külföldön tervezik (pl. Angliában) az életet, milyen tanácsot adnál?

Azt tudom tanácsolni, ha tényleg kilátástalan a dolog, akkor tegyék meg ezt a lépést. Persze, akkor van értelme, ha van megfelelő nyelvtudás, és kezdő tőke. Ezek nélkül nem megy.
Ha ketten vannak akkor úgyis minden egyszerűbb. Tudják segíteni egymást, támogatni a nehéz időkben. Mi épphogy összeházasodtunk, már jöttünk ki, mivel nem úgy alakultak otthon a dolgok, de nem bántuk meg.
Persze, a külföldön élés nem mindenkinek jön be, sokszor hallom, hogy inkább hazamennek, mert nem úgy jönnek össze a dolgok. Nekünk bejött.
Ha keményen dolgozol, és látják, hogy szorgalmas jó munkaerő vagy, az csak előre visz. Velünk mindenhol megvoltak/vannak elégedve.
Pizzériában kezdtünk, majd én tolmácsként kezdtem dolgozni, párom pedig buszsofőrként. Csak azt tudom mondani, ha keményen dolgozik az ember, az csak előnyére válik.

Ha lenne egy teljesen gyerekmentes napod (biztonságos jó helyen van a gyerek), mit tennél?

Eddig egyszer hagytam itthon Áront, de nekem borzalmas volt. Csak két órára mentem el, barátokhoz, de a buszmegállóban mar el sírtam magam. Pedig Apa nagyon jól gondját viselte, jót játszottak megetette...stb. Valószínű most mar könnyebb lenne, bár gyanítom elmennék venni neki valamit,  vagy megcsináltatnám a körmöm, már kicsit odavannak.
Egy teljes napra nem hiszem azért, hogy Apjára hagynám, nem azért, mert félek ráhagyni. Csak magam miatt, mert úgy hiányozna. Nem is tudom mi lesz velem, ha oviba megy.

Mi a legfontosabb, legszebb dolog az anyaságban számodra?

Az őszinte ártatlan szeretet, amit Áron ad nekünk, az felülmúl mindent. A legszebb dolog számomra.
Amikor jön és bújik és adja a kis puszit úgy, hogy a fél államat be kapja. Na, az valami csoda. :) Vagy amikor átöleli a nyakam, és szeretettel a szemembe néz, az valami gyönyörűség. Aztán persze megdobál a plüss majommal. ♥

"A legszebb dolog amit egy anya kaphat, az a gyermeke őszinte szeretete."

zsanett_szupermami_pinkanyu_cafeblog

Kilók. Miként élted meg a tested változását, terhesség után? És a párod?

Hát, szerencsésnek mondhatom magam, mert sok nem maradt rajtam. 45 kilóval indultam, szülni pedig 67 kilóval mentem.
Rengeteget ettem a terhesség alatt. Állandóan éhes voltam. Jelenlegi állapotomban 55 kg vagyok. A hasam mondjuk meg megvan, egy pici babahas. Na, az nem akar lemenni, szóval olyan fürdőruhát veszek fel most már ami ápol és eltakar :)

"A párom mindennap mondja nekem, hogy gyönyörű vagyok."

Én sokszor nem hiszem el, de ő mondja nekem, megérti hogy szültem, és vannak változások, de ezeket jól élte meg, és támogat. ♥

Volt mélypontod mióta anya vagy?

Nem mondanám, hogy volt konkrét mélypontom. Persze, egyszer- kétszer elsírtam magam, mert fáradt voltam, de egyébként nem. A védőnők csodálkoztak is, hogy semmi depresszió, csak úgy ragyogtam szülés után is. :)

Milyen "szuperképességet" szeretnél magadnak, és miért ezt?

Ez egy jó kérdés. :) Ha csak egyet lehet választani, akkor azt mondanám, hogy a villámgyorsaságnak örülnék. Percek alatt kitakarítani a lakást, nem egy hétig csinálni a nagytakarítást, aztán gyorsan főzni, mosogatni. Na, ez jó lenne! :)

Mi a mottód?

Így anyaként azt mondanám mottómnak, amit a mondás mond: "amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra". Hiszen egy kisbabával nem könnyű.
Amire lehetőséged van, hogy megtedd, azt tedd meg. Ha épp nem tervezem valamit, de jön a lehetőség, akkor azt ki kell használni. Lehet, hogy másnap már nem lesz lehetőség rá, vagy épp pont a gyerek miatt nem megy.
Ha ott a lehetőség, hogy kimozdulj egy kicsit, akkor azt ki kell használni, mert aztán lehet később nem lesz ilyen alkalom.
Tudom, elcsépelt ez a mondás, de számomra meghatározó. Lehet hogy nem tervezek megvenni valamit, de megteszem mert akkor és ott van rá lehetőség. Lehet hogy nem tervezem, hogy aznap takarítok, de inkább megcsinálom, mert apának aznap van hosszú ebédszünete, s így megtudom csinálni.
Illetve látom már miért igaz az, hogy "legyen csak gyereked és meglátod, kik az igaz barátaid". Arra próbálok összpontosítani, hogy akik visszahúznak az életben, és csak a jóban akarnak a barátaim lenni, azoktól megváljak.
A visszahúzó erő sosem jó. Főleg, ha anya vagy. Akik csak hátráltatnak, azok inkább menjenek keressenek mást, akivel ezt megtehetik.

Mit üzennél a társadalomnak? (A magyar társadalomnak és az angolnak is.)

Az angolnak és magyarnak is azt üzenem, hogy csak akkor vállaljanak gyermeket, ha elég érettnek érzik magukat, stabilak érzelmileg és anyagilag is, hiszen egy életről van szó.
Sajnos, a munkám során több családban láttam, hogy küszködnek anyagilag, csak a segély miatt jönnek gyerekek folyamatosan, de azok a gyerekek érzelmi támogatást nem kapnak, hiszen a szülők nem törődnek velük, csak a pénzt veszik fel utánuk.
Hiszem, hogy fiatal anya is lehet jó anya (értem ezalatt a 18-20 év körülieket.) Nem a kor számít, hiszen egy fiatal anyuka sokszor lehet, hogy érettebb, mint egy magam korabeli vagy idősebb. (Én 25 vagyok).

"Az élet nem játék. Ezt üzenem mindenkinek."

A Hétköznapi SzuperMamik kezdeményezésemmel a célom, a társadalomnak bemutatni az anyákat, akik a világ alappillérei, hiszen az anyák adják az eljövendő világot, a következő nemzedéket.

Épp ezért fontosnak tartom, hogy megbecsüljük az édesanyákat és gyermekeinket különös figyelemmel kísérjük.


Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.

Puszi: PinkAnyu


Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK



Fotók: “Zsanett” Facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Amikor a halálból jöttem vissza - Pink lelkem tükre

  Sokszor azon kapom magam, hogy mosolygok. Csak úgy, látszólag különösebb ok nélkül.