Adrienn megosztotta velem az ő történetét. Mindenki okulására megosztom hát én is veletek. Szülőknek és gyermekeknek egyaránt tanúságos Adrienn élete. Köszönöm a lehetőséget, hogy leközölhetem.
Sziasztok!
Most egy olyan történetet mesélek el, ami remélem sok embernek jó tanmese lesz, vagy segít, hogy felálljanak a mélypontról.
A gyerekkorommal kezdeném, hogy minden világos legyen: 1992 április 14-én láttam meg a napvilágot, vak szülők gyermeke ként. Apukám teljesen vak, mindkét szemére, anyukám egyik szemére vak, a másikra (akkor még) 10%- ot lát.
Már elég korán megtanultam azt, hogy felelősséggel tartozom a szüleimért, én segítettem nekik nagyon sok mindenben. !5 éves voltam, mikor megszületett a húgom, én akkor óvoda nagycsoportjába jártam. Akkor már olvastam, és egyedül kísértem apukámat bárhová.
Néha azt éreztem, főleg így visszanézve, ekkor vesztettem el a gyermekkoromat. Nehogy félre értsetek, nem bánom, mert tudom, hogy segítségre volt szükségük, és most is ha látok bárkit, akinek segítség kell, az elsők közt ugrok.
Anyukám otthon volt a húgommal GYESen, apukámmal jártam minden reggel óvodába. A legmeghatározóbb emlékem az, hogy leszállunk a villamosról, és megyünk be az ovi kapuján.
Sajnos akkoriban elég sok gondom volt a szobatisztasággal. Túlzottan lefoglalt minden, minthogy elmenjek wc-re, és a bugyik sajnos nem voltak mindig tiszták. Akkoriban anyukámék elkezdték, ha bármi volt a bugyiban, akkor elvertek. Változó volt, mivel. Fakanál, de nagy kedvenc a széles bőröv volt. Akkoriban nekem ez volt a természetes.. Bármit követtem el, előkerült az öv, és nagyon elvertek. Talán ebből kifolyólag, meg mert láttam, hogy a húgomat sose büntették meg, mert ő kicsi, egyre gonoszabb voltam vele. Összefirkáltam az ágyat zsírkrétával, és ráfogtam, a falat összefirkáltam, és azt is ráfogtam. Nem is volt jó a viszonyunk. Majd jött a suli. Már elsőben se igazán akartak befogadni, így persze minden rosszban benne voltam. Természetesen így folyamatosan kaptam a beírásokat. Akkoriban kezdtem a húgommal jóban lenni, és megvédeni őt mindentől, és mindenkitől. Többször magamra vállaltam az ő általa elkövetett dolgokat.
Év végén a legutolsó nap volt. Úgy volt, anyukám jön értem, de már fél órával elmúlt az az idő, amit mondott. Én szóltam a tanárnőmnek, hogy lementem a suli elé, lehet ott vár anyukám. Elköszöntem, összeszedtem a cuccaimat, lementem. De nem volt ott senki. Majd kb 10 perc után jött egyik osztálytársnőm, hogy az Ica néni keres, azonnal menjek fel. Felmentem az osztályba, a tanárnő rángatott, az ajtó előtt elkezdett velem üvöltözni, és hiába akartam bármit mondani, nem hagyta. Majd felpofozott. Én szégyelltem magam. Jött anyám a húgommal, elindultunk haza, velünk jött osztálytársam, aki velünk szemben lakott. Útközben a lány elmondta anyámnak, hogy mi történt, én meg azt vártam, hogy engem fognak megbüntetni. Anyukám berángatott az igazgatóhoz, ő behívatta a tanárt, aki persze mindenért engem okolt. Azt senkit nem érdekelt, én mit mondok. Mikor végre egy percre csöndben voltak, belevágtam, elmondtam, h én szóltam, köszöntem, mindent. Akkor mindenki ledöbbent, majd felajánlották, hogy másik osztályban folytathatom a tanulmányaimat.
Év elején másik osztályban kezdtem. Persze ott már eleve nyílt titok volt, hogy mi történt, így ugyan csak nem fogadtak be. A régi osztályomban az Ica néni azt terjesztette, hogy buktam, és mekkora lúzer vagyok.
Ez így ment 3 évig.
Közben a húgom óvodás lett, anyukám visszament dolgozni. Minden reggel én vittem el az oviba, én mentem érte, mert az iskola és az óvoda pont szomszédok voltak. Számomra szörnyű volt minden reggel az elszakadás, és a húgom számára is. ekkor lett még szorosabb a kapcsolatunk, egyre inkább én gondoskodtam róla, hiszen a szüleink késő délután, volt, hogy este jöttek haza.
Mikor ötödikbe mentem volna, kiírattak az iskolából, át egy másikba, mert anyukám szerint nem volt megfelelő az oktatás színvonala. Újabb iskola, újabb osztály.. Egy erősebb suliba kerültem, ahol 3 osztálytárson kívül senki mással nem voltam jóban, és mint új gyerek, megint én kaptam a legtöbbet. Ott egész jól éreztem magam, ennek ellenére is, végre volt egy kis mozgásterem, mert reggel busszal mentem iskolába, és délután azzal jöttem vissza. Persze még midig én vittem húgomat oviba, és én is hoztam el.
Év vége felé kiderült, hogy a nagymamám, aki az ország másik végén lakott rákos, és gyors lefolyású. Azon a nyáron meg is halt, mi pedig költöztünk az ország másik végébe. Debrecenből Kapuvárra. Megint másik suli.
Egy olyan osztályba kerültem, ahol már ugyancsak össze voltak szokva, így én lettem újra a célpont. Húgom akkor kezdte az első osztályt, így neki nem volt akkora érvágás. Se új barátot nem találtam, se beilleszkedni nem tudtam. Piszkáltak, mert egy erősebb suliból jöttem, a kiejtésem miatt, és igazából mindegy volt, miért. Volt aki még apukámékat is a szájára vette, ami nekem nagyon nem tetszett.
Mivel ez így történt, elkezdtem a könyvek társaságát keresni, állandóan olvastam.. Már-már fanatikusan olvastam. a könyvtárban több időt töltöttem, mint bárhol máshol.
Eljött a 11. osztály. A suliban az volt a szokás, hogy a végzős osztály szalagtűzőjét a 11. rendezte, fizette, majd takarított utána. Nos, a takarítás hajnali négyig tartott, anyám már éjfélkor tajtékzott, hogy hol vagyok már. Mikor takarítás után hazaértem, pofonnal köszöntött.. Pedig előtte való héten az osztályfőnök elmondta minden szülőnek, hogy hajnali ötig is eltarthat az egész.
Én ekkor már teljes mértékben átvettem anyámtól a háztartást, én főztem, neveltem a húgomat, segítettem neki tanulni, minden nap legkésőbb 4re otthon kellett lennem, kitakarítani, megfőzni a vacsorát, hogy mire este 8kor haza ér, minden kész legyen. A hétvége csak abból állt, hogy amit ő főzés címszóval összedobott, azt még kiegészítsem valamivel, összetakarítsam utána a konyhát, és gondoskodjak arról, hogy mindenkinek minden elegendő legyen.
Végre végeztem, megvolt az érettségi éve. Abban az évben Szalagtűzőre úgy kaptam a ruhámat, hogy előtte meg kellett csináljam anyám munkáját. Sikeres lett a pályázat, amit írtam, kapott pénzt, abból kaptam csak ruhát. Saját pénzből vettem magamnak magassarkút (már ha a 3 centis sarkat magasnak lehet nevezni), és elmentem fodrászhoz. Ballagási ajándéknak azt kaptam, hogy bejelentette anyám, hogy válnak. A visszahúzódó lányból lett egy olyan szinten magába forduló lány, aki csak neten keresztül volt képes a beszélgetésre, ismerkedésre, élőben meg se mertem senkit szólítani. Az érettségiket szépen leraktam, még úgy is, hogy anyám folyton azt sulykolta belém, hogy semmit se fogok sose elérni az életben, max úgy, ha szétteszem a lábaimat, semmire se vagyok jó, és hogy nálam butább ember nem is létezik a földön.
Közben apám csalta anyámat, és viszont.. persze, hogy a bíróságon anyám részéről ne derüljön ki a megcsalás, én falaztam neki, és segítettem, hogy eltüntesse a nyomokat.
Eltelt a nyár, sajnos engem nem vettek fel egyetemre, nem lett elég a pontom. Ekkor anyám kitalálta, hogy menjek el egy középsuliba, OKJ- s képzésre, hogy kaphassa utánam a gyerektartást apámtól. Én annyira nem akartam az egészet, de élveztem, hogy végre kicsit lekerült rólam a teher, nem kellett a házzal foglalkozni, és mindent magamra vállalnom. Persze továbbra is én csináltam anyám munkáit.
Közben lett barátom, az első. A fellegekben jártam. Ismerősön keresztül ismerkedtünk meg, és tényleg volt valami köztünk. Én tényleg szerettem. De anyámnak nem tetszett, hogy mással foglalkozom, hogy őt előrébb raktam mindenkinél. Ahhoz, hogy megakadályozza, hogy bármi komolyabb legyen, többször is mikor már készülődtem a randira, kijelentette, hogy nem mehetek, nem enged, mindenre hivatkozva. Ekkor 18 és fél éves voltam már. De hiába. "Amíg az én kenyeremet eszed, én tartalak el, azt csinálod, amit én mondok!" Ez volt a legtöbbet elhangzott mondat. Mikor tényleg eljutottam a sráccal arra a szintre, hogy terveztem, hogy lefekszem vele, anyám felhívatta velem telefonon, mert (már nem is emlékszem mit követtem el) tudnia kell róla, milyen vagyok. Ő diktálta, mit mondjak, én meg mondtam. Persze a srác mivel ismerte, rögtön átlátott a szitán, de ezek után már nem volt ugyanolyan a kapcsolatunk. Végül szakítottunk.
Ezek után persze teljesen összeomlottam. Elkezdtem nagyon durva szinten netezni. Honfoglaló, és egyéb netes játékok. Itt megismerkedtem több baráttal is. Ők segítettek épp ésszel kibírni. Majd megismerkedtem a második barátommal. A 19. születésnapom előtt két hónappal lefeküdtem vele. Nem érdekelt, hogy csak egy hónapja ismerem, ott és akkor úgy éreztem, meg kell tegyem. Azóta se bánom. Hogy ott tudjak aludni, azt hazudtam anyámnak, hogy egyik osztálytársamnak a szülinapi bulijára megyek. persze rájött, hogy nem, azért olyan hajtépést és pofonokat kaptam, hogy sikítoztam a fájdalomtól. Persze, másnap ez már történelem volt. Nem mondtam el, hogy lefeküdtem Zolival, mert tudtam, akkor még többet kapnék.
Elkezdtem lógni a suliból, hogy minél többet legyünk együtt, persze anyám tudta nélkül. De végül mégis megtudta. El tanácsoltak a suliból. Nagyon nem is bántam, hisz csak időtöltésnek volt. Mikor anyám majd egy hónappal az eset után megtudta, h nem vagyok már szűz, elrángatott egy nőgyógyászhoz, eseményutáni tablettáért, mert szerinte nem védekeztünk, az akkori páromat felpofozta, engem is, én kettőt is kaptam.. Utána voltam minden, csak épp nő, vagy akár ember nem. Mocskosnak nevezett, és utcalánynak.
Végre elkezdtem dolgozni, önállónak éreztem magam. Jólesett, hogy megkeresem a saját pénzemet, és szerettem is dolgozni. Eladóként éreztem, hogy jó vagyok, és szerettek is a vevők. DE. Anyám megint közbeszólt. nem engedett ki a hatalma alól. a pénzem java részét elvette, mondván ezzel járulok hozzá a háztartáshoz, minden hónapban a 60-70 ezres keresetemből maximum tízezret hagyott nekem, amiből persze még be kellett vásároljak. Közben szakítottunk Zolival is.
Mivel tényleg szerettem, alig bírtam elviselni a fájdalmat, amit ez okozott. Anyám meg ahogy megtudta, hogy szétmentünk (előtte egy hónappal azt terveztük, összeköltözünk, egy albérletbe), rögtön hatalmas mosoly jelent meg az arcán, és odaadta a halott nagymamám gyűrűjét, azzal a mondattal, hogy "ezt a gyűrűt mindig a legidősebb lány kapta meg, ahogy felnőttkorba lépett. Te most érted el felfogásban ezt.". Persze ezek után rá se bírtam nézni a gyűrűre.
Rögtön elkezdtem intézni, hogy Győrbe költözhessek. Nem érdekelt már senki és semmi. A húgom elment nyaralni apánkhoz és nagyszüleinkhez Debrecenbe, mikor én bejelentettem anyámnak, hogy elköltözöm, megvan az albérlet, kb 2 héten belül megyek. Akkor ököllel esett nekem, majd aznap este felöltözött feketébe, bevett egy csomó gyógyszert. Altatókat, nyugtatókat, mindent amit talált. Persze, én bepánikoltam, hívtam anyám pasiját, és a mentőket. Gyomormosást, és vitték Sopronba, a pszichiátriára. Mivel nem tudtam egyedül lenni, mert akkor rögtön láttam azt a képet, ahogy anyám fekszik az ágyon, feketében, és a többi emlékkép, megkértem anyám pasiját, hogy aludjon ott, ne kelljen egyedül lennem. Éjjel arra ébredtem, hogy simogat, és próbál benyúlni a lábam közé. én ekkor elfordultam, és inkább átmentem másik ágyba. Persze magamat hibáztattam, hisz én kértem meg, hogy aludjon ott.
Másnap Bementem anyám után a kórházba, ahol üvöltve mondott el mindennek újfent, már a végén lekötözték. Persze mindenki mellé állt az ismerősök közt. Én voltam, aki minden nap ingázott hozzá, és próbáltam rajta segíteni, mégis engem utált mindenki, és engem mondtak el a hátam mögött elmebetegnek, meg egy pénzéhes nőnek. Anyám mindenkinek úgy adta elő, hogy addig okoztam neki csalódást, hogy nem látott más kiutat, csak a gyógyszereket, hisz engem csak az érdekel, hogy mennyit kapok utána.
Végre elköltözhettem tőle, elmentem Győrbe. egy teljesen másik korszakom nyílt. Szabad lettem. De így a húgomat taszítottam a helyemre. Az ő nyakába szakadt a ház, az anyánk. Közben a kertes házat eladta anyám. Persze mennem kellett segíteni költözni, meg mindent elcuccolni. Érzelmi zsaroláshoz mindig is értett anyám. A húgomra hivatkozott, és arra, hogy nem hagyhatom cserben. Így zaciba vágtam a nagymamám gyűrűjét, amihez egyébként se kötött semmi. Annak az árát utazgattam el.
Elköltöztek Sopronba. Én közben pasiztam, élveztem az életet. Jól éreztem magamat végre. Akkor még nem tudtam, de ebben az időben fogant a fiam. Albérlet váltás, és megszakítottam anyámmal a kapcsolatot, csak a húgommal voltam, és vele beszéltem, de vele naponta több órát.
2012. február elsején megismerkedtem a párommal. Az első beszélgetésnél éreztem azt, hogy ő az, aki megváltoztathatja az életemet. Az első randinkon -12 fokban 2 órát sétáltunk, és ott éreztem, ő egy különleges ember, akit egész életemben vártam. És igaz is lett. Másfél hónapja voltunk együtt, mikor kiderült, hogy terhes vagyok. Első gyermek, és semmi jele nem volt. Hatalmas döbbenet volt, hogy 6 hónapig nem is tudtunk róla. Páromnak hirtelen el kellett döntenie, így is vállalja-e a kapcsolatunkat. És maradt.
Ez egy akkora löketet adott, hogy úgy éreztem, mindennel elbírok. Mikor anyám megtudta, hogy lesz Márk, rögtön azzal fenyegetett, hogy elveteti, és hogy nem engedi, hogy én neveljem fel.
Persze, mindenki irányába ő akart lenni a szuper nagymama, nagyon sok cuccot vett neki, sok olyat, amire semmi szükség nem volt. Ez így ment két évig. Ha valamiért rá kellett bíznunk a fiamat anyámra, mindig úgy mentünk érte, hogy vagy egy vadidegen kezében volt, amit nyíltan elleneztem, volt, hogy körömvágó ollóval a kezében futott, és egyszer hörghurut gyulladása lett, mert a légkondi alatt játszott. Éppen csak nem tüdőgyulladást kapott.
Egyre inkább kivontam magamat a hatása alól, Párom, és a fiam adott elég erőt, hogy végre nemet tudjak mondani. Még vagy kétszer megfenyegetett az öngyilkossággal, sőt a pasiját is ezzel zsarolta, de végül sikerült egy életre leszámolnom vele.
Ehhez hatalmas lelkierő kellett, és az, hogy elköltözzünk. Immáron másfél éve nem beszélek vele.
Most várom a második gyermekünket, és boldogabb nem is lehetnék. Volt az öt éves osztálytalálkozónk, mindenki mondta, mivel nem elégedett, és mikor mondtam, hogy én tökéletesen elégedett vagyok a mostani életemmel, le voltak döbbenve. Így megmutattam, hogy igen is érek valamit, saját erőmből lett egy gyönyörű családom, a párom a világ legédesebb férfija, a gyermekeim pedig a szemem fényei. Senkivel nem cserélném el az életemet!
Remélem a történetemmel tudtam másokon segíteni, hogy lássák, van kiút!
/Adrienn/
Köszönöm szépen a levelet Adriennek.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.
Puszi: PinkAnyu
Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.
Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK
Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU
A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK
Képek: Pixabay
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése