A Hétköznapi SzuperMamik riportsorozatom mai története Eniről szól.
Eni 18 évesen szülte első gyermekét, hihetetlen bátorsággal a rossz házasságából kilépett. 2014. áprilisában ismertre meg második férjét, három baba elvesztése után érkezett a kislánya a családba. Teljes, boldog családként élnek.
Eni, aki 26 éves anyuka, sokat van egyedül a picikkel, mert férje sokat dolgozik. Az egyedüllétről, az anyává válásáról, a babák elvesztéséről beszélgettünk:
PinkAnyu: Gyermekkorodban szigorúak voltak a szüleid, de sokat köszönhetsz nekik. Mi az, amit biztos viszel a gyereknevelésben és tőlük kaptad te magad is, és mi az, amiben te sokkal lazább leszel?
Eni: Nos egy dolgot biztosan ugyan úgy fogok csinálni mint ők, amíg élek mindenben támogatni fogom a gyerekeimet, bármi is történjen.
Próbálok nem olyan kemény kezű szülő lenni, például én hét évesen mindent csináltam már a ház körül, de a fiam még egy mosogató szivacsot sem fogott a kezében. Bár nagyon nehéz le győzni a rossz példa emlékeit és berögződéseit, de mindent elkövetek annak érdekében, hogy ne legyek olyan szigorú, mint ők.
PA: Első férjeddel fiatalon ismerkedtél meg. Szinte gyerek fejjel estél teherbe és lettél anyuka. Mit tanácsolnál akkori önmagadnak, amivel tudod, hogy jobbá tehetnéd a sorsod az életed? (mind a kisfiadét is)
Eni: Igen buta kis lány voltam még, bevallom őszintén. Az akkori önmagamnak csak annyit tanácsolnék, hogy ne akarjon vele lenni, főleg ne menjen hozzá!
Egy gyermeknek kiegyensúlyozott szülői háttérre van szüksége! Egyedül is megy az, főleg úgy hogy a szüleim támogattak volna úgy is.
PA: Miként élted meg az első terhességed, az anyává válásod?
Eni: Én voltam a legboldogabb ember a világon, bár a terhességem első öt hónapja borzalom volt. Előfordult, hogy majdnem egy hétig nem tudtam mást enni csak, paradicsomos káposztát, mert minden más vissza köszönt, de ettől függetlenül élveztem még ezt is, főleg az után, hogy megmozdult bármit elviseltem érte.
'Az anyává válás fenomenális volt,amikor először a kezemben tartottam egy olyan érzés futott át rajtam, amit le sem tudok írni."
Minden jött zsigerből, a szoptatás, a pelenkázás. :) Amikor elapadt a tejem akkor nagyon lelki beteg lettem, bár tudom hogy a stressztől történt ez így, de én nagyon szörnyű anyának tartottam magam ez miatt.. :(
Hála istenek anyukám teljes vállszélességgel mellettem volt, és támogatott.
PA: Első házasságod válással végződött. Miként tudtál kilépni ebből a rossz házasságból? Mi volt az utolsó csepp? Hogyan élted meg egyedül az anyaságot?
Eni: Az első házasságom elég csúnya véget ért.. Sokáig elviseltem azt, hogy ha ivott akkor meg is vert, minden utolsó k.nak elhordott, hogy hozzám pasik járkálnak - ami alapból érdekes lett volna, amikor a szüleimnél éltünk - és sokszor meg kaptam, hogy nem is az övé a fiunk. :(
"Az utolsó csepp? Hát.. először akkor fogant meg bennem az, hogy ennek véget kell vetnem, amikor egy ismerős esküvője után nagyon csúnyán össze verekedtünk, ha nincs az anyukám, akkor valószínűleg én börtönben lennék... Aztán egy nap amikor reggel dolgozni indultam már sokadjára nem volt otthon reggel, akkor döntöttem el hogy ennyi elég volt."
Akkor megmondtam neki, hogy menjen el, hatalmas balhé, rendőrség hajnal ötkor, egy egész éjszakai verekedés szinte... Idézem: dögöljek meg a fattyammal együtt - után véget ért.
Még hetekig zaklatott, fenyegetett, de kitartottam a döntésem mellett.
Addig, amíg el nem költözött, a kis fiam úgy kakilt, hogy elbújt, mindegy volt hogy hova, csak ne lássa senki, aztán amikor elköltözött, egy-két hét után jött és szólt és teljesen szoba tiszta lett.
Azóta eltelt öt év, és rengeteget változott a volt férjemmel a kapcsolatom, pozitív irányba. Ahogy telik az idő nagyon sokat komolyodott a fia kedvéért! Hiszen rájött ő is, hogy a fiunk kedvéért nekünk is emberi, normális kapcsolatot kell hogy ápoljunk egymással.
Persze, nem mindenki ilyen, hogy észbe is kapjon.. Bár későn, de fogalmazzunk úgy, hogy nekünk mázlik volt.
PA: Két terhesség.. miben volt más? Miben volt egyforma? Az első terhességed idején nagyon fiatal voltál. Sok minden ért váratlanul, és a szülést követően?
Eni: Hála istenek nem voltam teljesen egyedül a szüleim akkor is ott voltak, és mindenben támogattak.
PA: Miben különböztek, és miben voltak egyformák a szülésélményeid?
Eni: Teljesen más volt a kettő.. :)
Azért megéreztem azt a hat és fél évet, a fiammal minden sokkal könnyebb volt. Mielőtt kórházba vonultam vele, én még a kertben tevékenykedtem, a lányommal sokkal fáradékonyabb voltam, nem mentek úgy a dolgok, ahogy én szerettem volna. A fiammal az első öt hónapban hánytam, a lányommal egész végig a terhesség alatt, mert nagyon sok volt a gyomorsavam.
Annyira nem voltak váratlanak a dolgok hiszen az öcsém és köztem hét év van, meg addigra lett két unokaöcsém, s két unoka húgom, akiket láttam cseperedni. Így kicsit könnyebb volt a helyzetem. :)
A szülést követően csak az volt a fura, hogy ráakartam tenni a hasamra a kezem és nem volt nagy pocak. Aztán amikor haza mentünk teljesen meg voltam lepődve, hogy minden apró nesszenésre már fent voltam és álltam a kiságy mellett.
"Számomra az volt váratlan, hogy mennyire erős az anyai ösztön."
A két szülés teljesen ég és föld volt. A fiammal kezdtem fél hatkor meg lett 12:25 - re sokkal gördülékenyebb volt, gyorsabb, tágultam úgy, ahogy kellett, csak a magzat burkot kellett repeszteni tizenegy óra körül, mert már majdnem ki voltam tágulva, de az nem akart elpattanni.
Soha nem felejtem el, hogy én első babás csendben szenvedtem mellettem egy második és egy harmadik babás anyukák, akik végig kiabálták az egészet.. Nem is akartam sikítozni, mert anyukámmal, a szülésznővel és az orvossal is beszéltem róla, hogy csak elfogy az erőm, nem szabad. Így én szépen csendben egy nyikkanás nélkül szinte megszültem a fiam 3300 grammal és 53 centivel. :)
A lányommal kezdtem kedden délután és szerda éjjel 23:55 - ra lett meg. Nagyon sok volt a magzatvíz, mint kiderült, ő be akart fordulni, de fent tartotta a víz. A fájások pedig már beálltak két percesekre, fél tízkor burkot repesztettek, mert már színeződött a magzat víz, és a dokit is ideges volt, hogy miért nem fordul be ilyen fájásoknál. A burok repesztés után minden ment szépen, ahogy az kell. Amikor meg lett a kicsi lánykám és felsírt nagyon megkönnyebbültem. Ő 3450 grammal és 50 centivel lett meg.
A fiammal a gátseben fájt, azt érzést soha sem nem felejtem el. A lányomnál azt már annyira észre sem vettem, de a hasam az fájt.
Semmiben nem volt egyforma, a fiammal fel tudtam állni, hogy jobb legyen, a lányommal ez kizárt volt. A fiam negyedik nyomásra lett meg, a lányom harmadikra. Szerintem minden szülés teljesen más és más. :)
PA: 2014. április, ekkor megváltozott az életed. Reménykedtél egy ilyen jellegű változásban? Mertél változtatni azonnal?
Eni: Őszintén meg mondva nem gondoltam hogy ilyen jellegű változás jöhet az életembe. :)
A párom a világ legcsodálatosabb embere, nyíltan vállalom, hogy mi interneten ismerkedtünk meg, teljesen nyitott lapokkal kezdtünk beszélgetni, és kellemesen csalódtam.
Május negyedikén lesz két éve, hogy az életem szerves része.
"A változás az félelmetes, főleg amikor már annyit csalódtál, de nem bánom hogy bele vágtam."
Az elején nehéz volt a 160 km távolság de ezt is kibírtuk.
PA: Miként fogadta a családod az új párod, és a párod családja téged?
Eni: A fiam véleménye érdekelt szinte csak, ő rögtön elfogadta a párom, szinte azonnal egy hullám hosszon voltak egymással. :)
Anyukám is elég jól fogadta,de Apu... ... na neki kellett idő, hogy elfogadja - most gondoljunk bele, meg jelenik egy srác tar kopasz, öt fülbevaló a fülében kivarrt vádlival.. :)
El tudom képzelni mi forgott le apuban, de nagyon meg kedvelte őt, mert látja, hogy szeret, és bár vannak viták, mint mindenhol, de boldogok vagyunk.
Őszintén, az ő családja nem tudom mit gondol rólam, nem tudok rajtuk kiigazodni. Mivel a sógorom felesége is elvált és anyósom is úgy ment hozzá apósomhoz, hogy már volt két gyerek, így nem kaptam előítéleteket.
PA: Elvesztettél három babát. Miként lehet ezt feldolgozni Mit tanácsolnál hasonló helyzetben lévő nőknek? Honnét merítettél erőt ezeknek a szörnyűségeknek a túléléséhez?
Eni: Húú hát igen.. a világ legnagyobb fájdalma elveszíteni egy gyereket.. :(
Az első spontán vetélés volt tíz hetes voltam akkor, a másodiknál kilenc hetesen felszívódott a magzat - ez azt jelenti, hogy minden látszódott, csak a kicsi tűnt el, ez sajnos egy Mola terhességhez vezetett. * Ennek következtében majdnem ki is vették a méhem. :(
A harmadik sajnos nem spontán vetélés volt, amikor kiderült, hogy terhes vagyok, nagyon összetörtem hiszen a volt párommal egy hónappal előtte ért véget a kapcsolatunk, vele is elég csúnya volt a szakítás, így egy nagyon nehéz döntés előtt álltam, egyedül két gyerekkel, vagy inkább adjak meg mindent a fiamnak?
Beszélgetem az egyik nővérkével akivel a fiammal való terhességem alatt nagyon jóba lettünk, és mivel ugyan attól a férfitől lett volna ő is akitől a felszívódott magzat, így ő azt javasolta, hogy döntsek a megszakítás mellett, mivel nagyon veszélyes lenne így megtartani. Inkább éljem át egyszer ezt a fájdalmat, mint hogy a fiamnak anya nélkül kelljen felnőnie és adjak meg neki mindent ami az erőmből futja.
A tanácsom minden magányos, egyedülálló nőnek, anyának csak annyi, hogy ne zárkózzanak be.. nem szabad, akiben megbíznak, annak öntsék ki a lelkük fájdalmát, mert másképpen nem lehet ép ésszel kibírni!
"Én mind a három műtét után teljes lelki ronccsá váltam, apukám volt az aki tartotta bennem a lelket, hogy igenis túl kell élni mert a fiamnak szüksége van rám! Így a fiam iránt érzet szeretett volt az, ami segített, a mosolya, az ölelése!"
* Az üszögterhesség – más néven mola terhesség – a méhlepény jóindulatú tumorrá fejlődése. Akkor következik be, mikor a megtermékenyített petesejt egy extra adag apai kromoszómát tartalmaz, s így a normális esetben méhlepénnyé váló sejtek szőlőfürtszerű ciszták halmazává alakulnak. - PinkAnyu / Forrás: webbeteg.hu
PA: Van segítséged a kislányodhoz, anyósod vagy anyukád, vagy bárki aki segít? És a férjed mennyire tud neked segíteni?
Eni: Segítségem a fiam, amikor hazajön a suliból. Akkor játszanak együtt :)
A férjem elmegy hajnalban és este ér haza, így nem sok mindenben tud segíteni hétköznap. A fürdetést csináljuk együtt. Amióta megszületett egy panasz szavam nem lehet rá, segít ha nincs időm elmosogatni, ha meg kérem valamire, jön és csinálja, így szerencsésnek érzem magam. :)
PA: Anyósoddal mennyire jó a kapcsolatod?
Eni: Nos, hát erre csak annyit, hogy megadom a tiszteletet neki mert erre tanítottak, de vannak dolgok amik teljesen kiborítanak vele kapcsolatban. Vannak olyan "húzásai" meg "arany köpései", amiktől az ember haja égnek áll! Én meg mondtam a férjemnek, ha én is ilyen leszek lőjön le! :)
PA: Miként képzeled a jövőtöket? Szereznétek még kistestvért?
A jövőnkben rengeteg munka lesz. Bővítésbe fogunk nem sokára, mivel még két babát szeretnénk, és kelleni fog a hely. ;)
PA: Testvéri féltékenység. Te mivel előzted meg?
Eni: Nálunk ilyen fel sem merült, a fiam imádja kis húgát. Amikor meg lett a húgi, akkor leültem vele és elmagyaráztam neki, hogy egy darabig nem biztos, hogy tudok rögtön ugrani, ha szól. Ő ezt meg értette, nagyon okos, értelmes gyerek. :)
Amibe tudom, bevonom, ez egyszerű, mert segíteni akar a húgi körül
PA: Kislányt vagy kisfiút szerettél volna terhességeid során?
Eni: Először kisfiút akartam és fiam lett, most lányt szerettünk volna mind a ketten, és lányom lett. :)
PA: Mi a véleményed a mai Magyar helyzetről az anyákkal szemben. Mennyire támogatják az anyákat? Mennyire ismerik el az anyák szerepét?
Eni: Nos, mondjuk meg az őszintét, a csapból is az folyik hogy csökken a születések száma. De miért? Hosszú évek óta nem emeltek sem családi pótlékot, sem GYES-t!
A valóságban a CsT még pelenkára sem elég! Nemhogy felnevelni belőle egy gyereket!
"Az anyák és a gyerekek a társadalom pillérei! Az én meg látásom szerint jobban kellene minket nőket támogatni és lenne több gyermek. Ha meg lenne becsülve az, hogy felneveljük a jövő nemzedékét, akkor nem lenne ilyen nehéz az anyák sorsa..."
A másik része, hogy szüljön egy nő, de ha már van egy gyerek, nagyon nehéz elhelyezkedni, mert beteg lehet, és akkor anyának otthon kell lennie vele, ha nincs segítsége. Ezeken a dolgokon kellene változtatni.
PA: Egy éves lesz lassan a kislányod. Mennyiben egyformák, vagy különbözőek a gyermekeid jelleme?
Eni: Ugyanolyan életvidám, mosolygós, eleven gyerek, hála Istenek mind a két gyerkőcöm!
A fiam nagyon öntörvényű és makacs, a lányom egy kis bűbáj még.. :)
Én már most látom rajta, hogy ugyan olyan lesz mint a bátyuskája, annyi különbséggel - hogy apát is idézzük - kis sunyi már most, akkor mi lesz később? :)
PA: Mi az amitől félted a gyermekeidet, mind most, mind a távolabbi jövőre nézve?
Eni: Őszintén? Mindentől féltem őket, de legyőzöm ezt, mert tudom, hogy nem lenne jó, ha ez vezetné a nevelésem.
A fiamat így is állandóan kísérem az iskolába, pedig aztán öt percre van tőlünk, de én így vagyok nyugodt.
A lányomat még a széltől is óvnám, de nem tehetem meg velük, hogy burokba zárom őket! Bennem megmarad az anyai féltés és próbálom azoktól védeni őket amiktől kell és nem mindentől
PA: Ha lenne egy teljesen gyerekmentes napod (biztonságos jó helyen vannak a gyerekek), és csak magaddal törődhetsz, mit tennél?
Eni: Ez egyszerű, elmennék a legjobb barátommal motorozni
PA: Mi a legfontosabb, legszebb dolog számodra az anyaságban?
"A gyerekeim ölelő karja és csillogó szemük! Amikor rám néznek, annál szebb nem kell szerintem."
PA: Hogyan élted meg a tested változását, terhesség után? És a párod, ő miként?
Eni: Én nagyon nehezen, hiszen 14 éves korom óta 40 kiló voltam. Nekem az volt a természetes, a fiam egy éves szülinapjára le is ment a plusz 20 kiló. Két hét múlva a lányom egy éves és 46 kiló vagyok.
"A férjem ennek örül szerinte csinosabb vagyok, hogy van rajtam mit fogni, de engem zavar nem érzem jól magam a bőrömben."
PA: Szerinted megváltozott benned sok minden, mióta édesanya lettél?
Eni: Igen. Sok minden megváltozott. Már csak a gyerekeimnek élek, hiszen ők a világ közepe. Mindent megpróbálok úgy csinálni, hogy nekik mindig mindenük meg legyen.
PA: Milyen "szuperképességet" szeretnél magadnak, és miért ezt választanád?
Eni: Osztódás, az olyan jó lenne! Mindenhol helyt tudnék állni, és nem nézne úgy ki a lakást néha, mintha bomba támadást szenvedtünk volna. :)
PA: Van a mottód?
Eni: Mindent úgy tenni, ahogy helyesnek gondolom!
PA: Mit üzennél a társadalomnak? Szerinted mi kéne ahhoz, hogy boldogabbak legyenek az anyukák, kevesebb depressziós anyuka legyen - egyre többen vannak..
Eni: Szerintem a társadalomnak nem kellene sztereotípiákat fel állítani! Minden ember más, minden gyerek más, más igények, más szempontok, más elvárások!
Egy anyukát azzal lehet legjobban a sárba tiporni, ha a társadalmi elvárásokat ráerőltetik, és ha ő nem úgy gondolja vagy teszi, akkor rögtön rossz anyának titulálják!A depressziót az okozza szerintem, hogy félnek az újdonsült anyukák attól, hogy nem felelnek meg az elvárásoknak, ami butaság, hiszen gyermekeinknek MI vagyunk a legjobbak, és nem az elvárt anya képek!
A társadalomnak bizonyos dolgokban ki kellene vonnia magát az anya-gyermek kapcsolatból! És az anyukáknak nem szabadna azon stresszelni magukat, hogy megfelelnek e az elvárásoknak!
Köszönöm Eninek a beszélgetést, az őszinteséget. Sok boldogságot kívánok nektek! ♥
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.
Puszi: PinkAnyu
Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.
Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK
Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU
A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK
Fotók: “Eni” Facebook
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése