A Hétköznapi SzuperMamik riportsorozatom mai anyukája Barbi.
Barbi egy három hetes cukorfalat büszke anyukája. Imádja őt. Minden másodpercét vele tölti. Úgy érzi túlfélti a babáját, de ez nem csoda, hiszen terhességi toxémia miatt sürgősségi császárral jött világra gyermeke..
A mosolygós Barbival beszélgettem, a nehézségegekről, és az anyaság csodájáról.
PinkAnyu: 24 éves vagy, pároddal egy éve vagytok együtt. Hamar jött a baba. Milyen visszhangot váltott ez ki a családban (nálad + párodnál) és a baráti körben?
Barbi: Körülbelül egy hónapja lehettünk együtt, amikor csak úgy beszélgettünk a baba vállalásról. Mondtam, hogy én 26 évesen szeretnék majd vállalni. Ő már akkor szeretett volna. Szóval ő örült neki, én féltem eleinte.
Anyukám annyit mondott, hogy anyagi szempontból várhattunk volna még vele, albérletben is laktunk akkor még, panelban. Végül is ez jobban foglalkoztatott engem is. Másodikon nőttem fel, nem az igazi.. Apukámat jobban érdekelte az hogy nagypapa lesz "vénember", még a mai napig barátkozik a "dologgal". :)
Barátok elég szépen eltűntek a hónapok során, egyedül egy barátnőm maradt meg. Ő a kórházba is bejött hozzám. :)
Páromnak sajnos nincsenek barátai. Egy volt, azzal lépett le a felesége...
PA: Hány gyermeket szeretnétek? Terveztek kis tesót?
Barbi: Páromnak Marcin kívül van három "nagy" gyereke, ő nem tudom szeretne -e még. Nekem egyelőre elég Marcikánk. Az éjszakai felkelések már kifárasztanak, pedig három hetes lesz szerdán.
PA: Marcika milyen baba? Nyugis, vagy hasfájós?
Barbi: Nagyon jó baba. Eszik, alszik. Ha netalán nem alszik el rögtön evés után, akkor csendben nézelődik. Hasfájást nem vettem észre nála.
PA: Amikor várandós voltál, terveztél a baba nemével? És az ultrahangon mit mondtak?
Barbi: Kislányt éreztem, kislányos pocakom volt. 28. hétig nem mutatott semmit, meg voltam győződve róla, hogy kislány.
A 28. héten doktor úr kislányt mondott. 32. héten már kisfiúk lettünk. Akkor az addigi bevásárolt rózsaszín holmikat elraktuk, és jöhettek a kisfiús ruhák. Játszottam a gondolattal milyen lesz kislányos illetve kisfiús anyukának lenni. Milyen lesz a mostani nappali majd, az lesz a gyerekszoba.. Milyen színű, milyen szőnyeg, milyen bútorok. :)
PA: Végre kertes házban éltek. Mit fogtok játszani keretben? Mik tervek?
Barbi: Virágos kert volt, idős néni élt itt, de mi megszüntettük őket. Helyette befüvesítjük, homokozót csinálunk, hintát csinálunk Marcikának.
Veteményeskert van, épp a napokban vetettünk el benne ezt - az
PA: A terhesség alatt volt valami gondod?
Barbi: A terhességem problémamentes volt, szerencsére. :)
Így a végére lett már nehezebb a mozgás téren. A legvégére meg a terhességi toxémia sajnos. :(
PA: Szülésélményedről mesélnél nekem?
Barbi: A szülésről nem tudok beszámolót tartani, nem vajúdtam, semmi fájásom nem volt, sürgősségi császárral lett meg Marcikám. Terhességi toxémia miatt.
Abszolút nem bánom, hogy így jött a világra, jobban bánt az, hogy ráment az ödéma, ami a terhességi toxémiával jár, és nagyon sokára jött helyre.
Császárnál gerincbe kértem az érzéstelenítést, pont azért, hogy láthassam Marcikámat.
Párom otthon aludt, fél egy körül hívtam éjjel, hogy most visznek a műtőbe. Akkor keltettem fel, mondta hogy jön. 25 km-re van tőlünk a kórház. Másnap mesélte, hogy vissza aludt 10 percre, úgy riadt fel hogy álmodta -e.. Megnézte a hívásnaplót, látta, hogy hívtam, így indult. Ő is láthatta Marcit, meg velem is bírt beszélni két szót a műtét végén.
PA: Mennyire vagy elégedettet az orvosokkal, a nővérekkel, a védőnővel, és a gyerekorvossal?
Barbi: Az akkori éjszakás nővérnek nagyon hálás vagyok. Éjfélkor keltem fel fejfájásra, és ha csak legyint egyet, ki tudja most mi lenne Marcikámmal...
Az orvosnak is nagyon hálás vagyok, ha ő is legyint egyet a fejfájásra, kitudja......
Védőnőmnek szintén, ha akkor, kedd reggel nem küld be a kórházba, mi biztos nem indulunk meg éjjel fejfájással a kórházba párommal.
"Lehet reggelre már nem éltünk volna."
PA: Ilyennek képzelted a kisbabás anyukák életét?
Barbi: Őszintén?? Nem tudom..
"Az ember csak kívülről látja másnál a hétköznapokat. Ezt át kell élni! Sokkal nehezebb, mint azt az ember gondolná..."
Most nem az éjszakai etetésekre gondolok. A sok aggodalom, vesz -e levegőt, evett -e elegett, boldog baba -e.
PA: Van segítséged Marcikához? A férjed tud neked segíteni?
Barbi: Mamám jött a héten minden nap, anyu is jött kétszer. Jövő héten anyu jön fürdetni, utána magunk maradunk.
Marcikám mivel anyatejes, így párom annyiban tud segíteni, hogy büfizteti, bent van vele amíg fürdök.
Éjjel, ha nem alszik el rögtön Marci evés után, akkor kicsit dajkálja. Amiben tud segít.
PA: Autóval vagy gyalogosan/tömegközlekedéssel jártok? Előnyök - hátrányok?
Barbi: Autónk van, így azzal járunk mindenhova. Párom amikor dolgozott, nem kellett egy órát sétálni, hogy eljussak az orvoshoz, vagy a védőnőkhöz, csak beültem az autóba és mentem.
Nagy hassal már kényelmetlen volt vezetni, de inkább kibírtam azt a tíz percet.
Amikor párom itthon volt, akkor ő vitt el. Fájásmérésre be kellett járni a kórházba, nem kellett harminc percet zötyögni busszal, csak autóba ültünk és mentünk.
Amíg kórházban voltam, minden nap be tudott jönni a párom, annyi időre, amennyire szeretett volna, nem volt buszhoz, vonathoz kötve.
PA: Anyósoddal, milyen a viszonyotok? A te édesanyád hamar elfogadta a párod?
Barbi: Nekem sajnos nincs anyósom, nem ismertem. :(
Anyu elfogadta a páromat elég hamar, nem volt probléma.
PA: Szerinted ma Magyarországon el vannak ismerve a kisgyermekes anyukák? Mennyire tartod fontosnak hogy egy nő is "letegyen valamit az asztalra" és vállaljon munkát család / gyerek / háztartás mellett? Vagy a női princípium a gyerek, és kész?
Barbi: Véleményem.. Inkább azt írom, ahogy én csináltam, szerintem ez így volt jó.
Mindenki máshogy látja, máshogy csinálja.. A sulikat, húsz éves koromra végeztem el, utána dolgoztam két évet, terhes lettem, kaptam táppénzt, most a CSED-et, majd a GYED-et is kapni fogom. Örülök neki hogy dolgoztam legalább ezt a két évet. Nem is néznek úgy ki, na meg anyagi szempontból is jobb.
Természetesen amíg a gyermek nem kezdi el az ovit, az anyuka maradjon otthon. Utána ráér karriert építgetni. Élvezze ki azt a három évet a gyermekével, nem hiába van így kitalálva. :)
PA: Miként látod a közeli és a távoli jövőtöket? Mitől félted a legjobban Marcikát?
Barbi: Jövő képet nem merek mondani, biztos nem úgy alakul..
Félek, hogy vissza kell mennünk a kórházba, félek hogy egyszer arra ébredek, hogy már nem vesz levegőt. Mindentől.... Gondolom természetes... Vagy már beteges? Nem tudom, de sok mindentől..
PA: Ha lenne egy gyerekmentes napod (biztonságos jó helyen van a gyerek) mit tennél?
Barbi: Hm... Egyelőre még nem érzem, hogy szükségem van egy ilyen napra,de bizonyára Marcika járna a fejemben. :)
PA: Számodra mi a legszebb az anyaságban?
Barbi: Az, ha ránézek, és tudom, hogy én adtam neki életet, hogy bennem cseperedett, a szerelmemből és belőlem lett ez a kis csoda. :)
Minden anyának a saját gyermeke a legszebb, így nekem is Marcikám.
"Egyszerűen csodálom őt. Most is itt alszik mellettem, és percenként ránézek és egy percig csak nézem.. ♥"
PA: Miként élted meg a tested változását a terhesség után?
Barbi: Vissza kaptam az arcomat és a lábaimat. Nagyon vizes voltam. A fejem kétszer olyan nagy volt, mint előtte vagy most..
Viszont a hasam.. Nem csak előre lett nagy, hanem két oldalra folyik az egész.. Nagyon elszomorít a látványa.
"Utána ránézek Marcira és már nem is érdekel."
PA: Volt mélypontod mióta anya vagy?
Barbi: Az a két hét kórházi bent-lét. Az volt rögtön a mélypont.
Amióta itthon vagyunk minden szupi.:)
PA: Milyen "szuperképességet" szeretnél magadnak, és miért azt, amit választottál?
Barbi: Sose legyek fáradt, bírjak alvás nélkül létezni!
Miért? Hogy folyamatosan bírjam ellenőrizni Marcit, minden rendben van- e vele.. Akárcsak nappal, öt percenként bejárok hozzá ránézni. ♥
PA: Van a mottód?
Barbi: Különösen nincs.
PA: Mit üzennél a társadalomnak? (mivel biztatnád, a többi anyukát)
Akik még nem anyukák azoknak üzenném, hogy ne féljenek gyermeket vállalni, a legjobb dolog a világon.
Köszönöm szépen Barbinak, hogy mesélt az anyaságáról, a mindennapokról. Sok boldogságot kívánok nektek! ♥
A Hétköznapi SzuperMamik kezdeményezésemmel nem titkolt célom, a társadalomnak bemutatni az anyákat, akik a világ alappillérei, hiszen az anyák adják az eljövendő világot, a következő nemzedéket.
Épp ezért fontosnak tartom, hogy megbecsüljük az édesanyákat és gyermekeinket különös figyelemmel kísérjük.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.
Puszi: PinkAnyu
Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.
Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK
Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU
A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK
Fotók: “Barbi” Facebook
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése