Panni 32 éves boldog, kiegyensúlyozott édesanya. Nem ment könnyen a teherbeesés, mert egy év sikertelen próbálkozás után kiderült, nincs peteérése. Mindkettejük családjában előfordult ikerterhesség, ezért ők is esélyesek voltak iker gyermekáldásra.
A terhesség hatodik hetében bizonyosságot nyert, hogy két pici babát hord a szíve alatt.. Ám a 32. hétben A HELLP szindróma miatt, majdnem meghaltak mindhárman.
*A HELLP szindróma (vörösvértestek szétesése, emelkedett májenzimek és alacsony vérlemezkeszám) súlyos kórkép, amely az anya, és a magzat/ok életét veszélyezteti. A szülések valamivel kevesebb, mint 1%-ában fordul elő.
Pannival beszélgettem az őket ért traumáról, minként tudták feldolgozni, és a csodás kislányairól Zaráról és Nettáról, akik már három évesek elmúltak.
Amikor családtervezésbe vágtatok, egy év után derült ki, hogy nincsen peteérésed. Nem gyanakodtatok rá, hogy valami gond lehet?
Örök pánikolós voltam, már az első hónap sikertelen próbálkozás után pánikoltam, mi van, ha nem lehet babánk?
Mivel még előttünk volt az esküvőnk, annyira nem jártam utána, hogy mi lehet a baj. Egy év után is csak a soron következő rákszűrésre mentem. Mondtam, hogy babát szeretnénk, ezért az orvosom javasolt egy vérvételt, amiből kiderült, hogy nincs is peteérésem, valószínűleg a fogamzásgátló utóhatásaként. Javasolta a Clostylbegyt-et (*a peteérést serkentő hatású szer), emlékszem hogy hozzátette, hogy vannak mellékhatásai, jó esetben ikreim lesznek, rossz esetben cisztáim. Az első ultrahangon közölte, hogy: "Sejtettem, ketten vannak!" Behívta a Férjemet, aki megkérdezte: "Jó hír?" Az orvos válasza: "Kettő is!"
Azt mesélted nekem, hogy mindkettőtök családjában előfordult ikerterhesség. S te mióta elképzelted, hogy anyuka leszek, mindig is ikrekről álmodtál. Valahol lélekben készültél az ikerterhességre?
Mindig arról álmodtam, hogy iker fiaim lesznek, nem tudom, miért. Mikor megtudtuk, hogy ketten vannak, egy pillanatra sem ijedtem meg, sőt! Már akkor éreztem, mennyire különleges ez az egész! Amikor megtudtuk, hogy fiúk helyett lányok lesznek, onnantól ez volt a világ legtermészetesebb dolga, egy percig sem voltam csalódott!
A 32. hétre HELLP szindróma miatt lett császármetszés, valamint koraszülésed. Mi volt a szindróma az első tünete? Vajon miért nem diagnosztizálták nálad a kórházban időben a szindrómát, folyamatos panaszaid, és fájdalmaid ellenére? Mennyire voltál megijedve?
Éppen babaváró bulim volt, amikor nagyon rosszul éreztem magam, keményedett és fájt a pocakom, gondoltam az egész napos szaladgálástól. Ám este már sírtam a fájdalomtól, bementünk az ügyeletre, ahol két arrogáns orvost fogtam ki, öt órán keresztül ültünk ott, majd egy kb. 70 éves férfi belgyógyász közölte, hogy: "Persze, hogy fáj, hisz terhes, majd megszül, aztán nem fog." (Gaviscon-t kaptam - savlekötő) Mindez szombaton volt (2014.01.11.)
Szerdán (01.15.) már felhívtam az orvosomat Gyulán, hogy valami nagyon nem jó. Egyébként 20-án kellett volna befeküdnöm a protokoll szerint, az ikerterhesség miatt. Abban maradtunk, ez a pár nap már nem számít, hamarabb befekszem.
Első nap 7 órát töltöttem a szülészeten, folyamatosan magnéziumot kaptam, összehúzódásaim voltak a fájdalomtól.
Majd ezt követően minden éjszakám így telt, borzasztóan fájt az oldalam, de nem szurkált, hanem folyamatosan fájt. A végén már alig tudtam beszélni a fájdalomtól, úgy éreztem, szétszakad a gyomrom. Minden éjszaka órákat feküdtem a szülészeten Magnézium infúzióval, közben hallgattam a szüléseket, császármetszéseket. Még jó, hogy bírom az ilyesmit! Az orvosom, csak annyit mondott, hogy a babák nyomják a gyomrom, illetve, hogy Ő mondta, hogy ez nem lesz egy könnyű menet.
Nem tudom, miért nem figyeltek rám jobban. Akihez a táppénzes papírért jártam, a kötelező terhesgondozáson utólag meg is jegyezte, hogy: "Maga olyan szépen végig csinálta ezt a terhességet, nem gondolták, ha panaszkodik, akkor ott már tényleg baj van?"
Sokszor ott ültem éjjel az ágyamon és mantráztam, hogy "Kibírom, már nem is fáj annyira." ...nem akartam folyton a nővérek nyakára járni!
A császármetszés sok anyában okoz örök lelki sebet. S az, hogy ti mindhárman életveszélyben voltatok a HELLP szindróma miatt még jobban súlyosbította a helyzetet. Ezt hogyan tudtad lelkileg feldolgozni?
Én már az elejétől császárra készültem, hiszen sokszor hallani, hogy ikerterhességnél nem kockáztatnak az esetleges komplikációk miatt. Ezért bennem nem okozott hiányérzetet, hogy nem éltük át a szülés élményét. Vasárnap reggel jött az ügyeletes orvos, Pomucz János, Ő kért egy teljes vérképet, mondván: "Tarthatatlan, hogy folyamatos fájdalmaim vannak!" Életeim végéig bánni fogom, de már arra gondoltam, ha tényleg a babák nyomják ennyire a gyomrom, akkor császározzanak meg, lesz, ami lesz, de ezt már nem bírom elviselni! Akkor ott megfogadtam, hogy soha többé nem mondom azt, hogy FÁJ valami, mert azok az dolgok, amiket addig fájdalomnak neveztem, meg sem közelítették ezt az érzést.
A vérvételt követően 15 perccel jött egy nővér, megkért, hogy vegyem át a kórházi hálóinget és menjek a szülészetre. A mai napig nem tudom, miért nem kérdeztem semmit. Emlékszem rá, ahogy az ajtóból visszaléptem zsebkendőért, akkor már éreztem, hogy szükségem lehet rá. Azonnal vittek az intenzívre, vérplazmát rendeltek Szegedről. Lassan kezdtem megérteni, mi is a baj. Majd arra jutottak, hogy ha komplikáció van, nem lesz elég a vér, inkább átküldenek Szegedre, ott van a vérellátó állomás. Sok variáció volt, volt aki azt mondta, nem vállalt az aneszteziológus, más azt, hogy az ügyeletes orvos. Nem sokkal ezután szóltak, hogy mentőhelikopter jön értem, azt hiszem, itt fogtam fel, hogy baj van. Addigra beért a Férjem és az Anyukám is. Az Anyukám azt mondta, hogy még életében nem félt ennyire.
A helikopter végül nem jöhetett számításba a trombózis veszély miatt, így szirénázó mentővel szállítottak át. Földöntúli nyugalom szállt meg. Sosem hittem különösebben semmiben, de ott, akkor éreztem, hogy vigyáznak rám! Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy a Lányok vagy én nem éljük túl!
Amikor megtudtad hogy sürgősségi császárod lesz, mi volt az első gondolatot?
Visszagondolva nem is értettem, mi történik, annyira gyorsan történt minden, hogy nem volt időm megijedni. Mikor a nővér értem jött, hogy felkísérjen a szülészetre, megkérdeztem, hogy: "Császár?" Azt felelte: "Igen!" Elkezdtek potyogni a könnyeim, de pár perc múlva már megnyugodtam, elfogadtam, ami velünk történik, tudtam, éreztem, hogy nem lesz baj!
A feldolgozás?... rengeteget sírtam, egyedül, barátnőkkel, családdal... Talán volt a koraszülöttosztályon pszichológus, de különösebben senki nem hívta fel erre a figyelmem.
A tudat, hogy egy hajszálon múlott az életed, szerintem feldolgozhatatlan. Sokszor még ma is hihetetlen, hogy ez velünk történt meg!
Két ici-pici lánynak adtál életet. Mi volt az első ami eszedbe jutott őket látva?
Netta született hamarabb 13:40-kor, 1750 grammal, 42 cm-el, Zara 13:41-kor 1360 grammal, 40 cm-el. Sajnos nem láthattam Őket, a sürgősségi császár miatt altattak.
A Férjem és Anyukám már aznap láthatták Őket, én csak fotón. Emlékszem, egész este azt nézegettem.
Az első kérdésem az volt, hogy: "Nagyon picik?"
Az első találkozásra csak másnap kerülhetett sor, egyrészt nem kelhettem fel addig, másrészt messze volt a koraszülött osztály és közölték, hogy senki sem tud átvinni, majd ha jön egy hozzátartozó, átkísér. Ez kissé fura volt. A Férjem tolószékben tolt át, tényleg rokkantnak éreztem magam, testileg-lelkileg, mindenhogy, végig sírtam az utat
Emlékszem, mikor megpillantottam Őket, nekem nem voltak picik, gyönyörűek voltak! ...de semmi anyai érzés nem volt bennem, emiatt sokáig lelkiismeret-furdalásom volt. Nyilván még fel sem fogtam, hogy anyuka vagyok.
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
"Én sosem hibáztattam magam, pedig ebbe a hibába sok anyuka beleesik, akinek koraszülött lesz a babája. Nagyon sokat beszélgettünk róla, és beszélünk a mai napig, ez szerintem rengeteget segített!"
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
32 napot töltöttetek kórházban. Mindvégig mellettük tudtál lenni? Voltak nehéz pillanatok odabent? Hogyan tudtad/tudtátok feldolgozni?
Szerencsére megtehettük, hogy átköltöztünk Szegedre, így amennyit csak lehetett, a Lányokkal voltunk én és a Férjem is.
Vasárnap születtek a Lányok, utána minden reggel átjött valaki a koraszülött osztályról és elmondta, hogy vannak. Kedden azt mondták, ha átmegyek, benyúlhatok majd az inkubátorba és megsimogathatom őket. Emlékszem, kimentem a kórteremből és csak zokogtam, azt hiszem, akkor fogtam fel,hogy anyuka lettem!
Szerencsére szépen fejlődtek a Lányok, nem volt semmi gond, de azért minden reggel nagyon izgultam, mikor bementünk.
Én sosem hibáztattam magam, pedig ebbe a hibába sok anyuka beleesik, akinek koraszülött lesz a babája.
Nagyon sokat beszélgettünk róla, és beszélünk a mai napig, ez szerintem rengeteget segített!
A lányoknál nem volt később komplikáció? Milyen kontrollokra kell visszajárni?
Nagyon szerencsések vagyunk, azon kívül, hogy picik voltak, semmi gond nem volt. A koruknak megfelelően fejlődtek. Annak nagyon örültem, hogy koraszülöttként rengeteg szűrővizsgálaton részt kellett vennünk, pl. szív ultrahang, szemvizsgálat, hallás vizsgálat, amik egyébként nem kötelezőek. Dévény tornára jártunk, de csak "önszorgalomból".
Férjed miként reagálta le a császártól, a születésig, a bent maradásig az eseményeket? Ő hogyan tudta feldolgozni? Mivel tudott téged támogatni?
Végig mellettem állt, rengeteget segített. Mindig együtt mentünk a Lányokhoz, mindenből kivette a részét, etetett, büfiztetett, pelenkázott.
Az biztos, hogy olyan szorosnak még sosem éreztem a köztünk lévő kapcsolatot, mint akkor, amikor császár előtt ült az ágyamnál és fogta a kezem.
A családod mennyire tudott segíteni vagy támogatni?
A mai napig sokat beszélünk a történtekről. Anyukám mindennap jött és segített. A legnagyobb elismerés, amikor azt mondta, hogy mennyire csodált, ahogy elláttam a Lányokat és megbirkóztam a feladatokkal.
Anyukám nehezen élte meg a kezdeti időszakot, a tehetetlenséget, s azt, hogy kis híján elveszített.
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
"Nem lesz olyan január 19-e, amikor nem sírom el magam...ilyenkor gondolatban újra végig élem azt a napot. Nagyon sokszor eszembe jut, minden percre emlékszem!"
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
A lányok januárban múltak három évesek, sokszor eszedbe jutnak a régi pillanatok, érzések?
Nem lesz olyan január 19-e, amikor nem sírom el magam...ilyenkor gondolatban újra végig élem azt a napot. Nagyon sokszor eszembe jut, minden percre emlékszem!
A nehéz pillanatokban ezt erősítem magamban, hogy mekkora csoda, hogy ikres szülő lehetek, és hogy ezt a borzalmat mindannyian egészségesen túléltük.
Most is könnyezek így visszagondolva, fél évig könnybe lábadt a szemem, ha jött egy szirénázó mentő.
Sajnos ez a szindróma gyakoribb ikreseknél. Én már bent feküdtem, öt napja Gyulán. Hiába panaszkodtam, hogy borzasztóan fáj a gyomrom, folyton azt mondták, hogy "Nyomják a babák". A végén már a levegő vétel is borzasztóan fájt, pedig nagy a fájdalom küszöböm. Mint kiderült, ez a szindróma májnagyobbodással jár és a májtok feszülése okoz fájdalmat. Sajnos még ma is 50%-os a halálozási arány, mert sokszor félre diagnosztizálják.
Számodra mi a legszebb az anyaságban?
Azok az érzések, amiket felfedeztem magamban, mióta megvannak a Lányok. A feltétel nélküli szeretet, hogy bármilyen fájdalmat gondolkodás nélkül átvennék, ha lehetne. S hogy a várva várt szabad programom azzal telik, hogy várom, mikor láthatom újra őket? A nyálas puszikat! A mondatot: "Szeretlek, Anya!"
Amikor két kicsi kéz megsimogat, az a pici kéz, ami olyan gyenge volt, hogy fel sem tudták emelni, mikor megszülettek.
Milyen tanáccsal látnád el azokat akik HELLP szindróma tüneteit veszik észre magukon?
Senki ne foglalkozzon azzal, hogy mit gondolnak róla a nővérek, orvosok, ha panaszkodni mer. Ha valaki érzi, hogy valami nincs rendben, addig kell az orvosok nyakára járni, amíg ki nem derül, mi az oka.
Jobb bordaív alatti fájdalom, a HELLP szindróma egyik fő tünete, ez örökre belém vésődött. Van jó pár rezidens ismerősöm, állítólag alap, ha egy kismama erre panaszkodik, azonnal teljes vérképet néznek.
Mivel bátorítanál más koraszülőket?
Soha ne hibáztasd magad! Amikor valakinek a babája szép súllyal, időre jön világra, akkor sem veregetik hátba az anyukát, hogy "milyen ügyes volt!"
Egy életre megtanultam és ami a legfontosabb, elfogadtam, hogy vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni. Sokat kell beszélni róla, és ha kell akkor sírni...
És a türelem, ez nálam nem mindig volt meg... olyan lassan kúsztak felfelé azok a grammocskák....
Köszönöm Panninak a beszélgetést. Sok mosolyt, örömet kívánok neki, s az egész családjának.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.
Puszi: PinkAnyu
Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.
Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK
Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU
A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK
Képek forrása: Panni családi fotóalbuma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése