Egy kedves barátom, aki jól ismer, és tudja, hogy a nyár vége nekem nagyon nehéz, vigaszként üzenetben küldte, hogy "120 nap múlva karácsony..."
Ez a barátom Ildikó volt. Valóban jól ismer, tudja, hogy egyfelől karácsony őrült vagyok, másfelől pedig nehezen viselem a nyár végét.
Valami véget ér, a természet levedli a szép zöld ruháját, és az ősz csípős hidegében utolsót izzik a vér és narancs minden árnyalatában, s ez a földöntúli szépség mindig felhozza bennem az idő múlását.
Igazság szerint az sem segít, hogy augusztus utolsó napjaiban van a szülinapom, emlékeztetve arra, hogy megint eltelt egy év. Ilyenkor mindig megállok egy picit, ünneplem azt az elmúló egy évet, ami elrohant.
És kijelenthetem, hogy elrohant, de nem mellettem, hanem velem. Felkapott a vasfogával és vitt. Ott ültem a vállán, és néztem, mintegy kakasülőn, s közben átéltem ezt az egy évet is.
Az idő múlandó, és szépíti az emlékeket. Az idő varázsló is, mert a nyár első sugarainak az örömét valami arany csillámmal szórja tele, s az emlékezés közben rám is jutott a csillogásból. Itt fénylik a szívemben minden nyári puszi, és ölelés, minden boldog ébredés, majd dolgos munka utáni fáradt ágyba dőlés. És a szeretőn szerelmes cirógatások is, amik a fáradságot izzó lázzá változtatták...
Emlékszem, már gyerekként sem bírtam az idő múlását megfogni. Ma sem tudom, sem megszeretni, sem elfogadni, ebből adódóan a változásokat is nehezen viselem. Pedig kéne, nagyon kéne ez az elfogadás.. hiszen amikor az ember lánya felnő, akkor tudatosul benne az idő, az elmúlás, a múlandóság.
Mégis, amikor erre gondolok, elsőre könnybe lábad a szemem, pedig nem vagyok egy mai csirke, és a halál is sokszor fújta rám kénköves poklos leheletét.. Nem adom át magam a mélabús érzésnek, inkább ilyenkor a sok szépre gondolok, amit meg- és átélhettem, teljes szívvel lélekkel, és a magam kis nyüzsgő lüktetésével.
Ilyenkor nem akarom elhinni, hogy egyszer ez is véget ér, és véget ér minden. Mindig odaszaladok a kisfiamhoz és megölelem, ha férjem is ott van, őt is. Néha értetlenül néznek rám, hiszen nem tudják mitől könnyes a szemem, és ölelgetek, mint egy eszelős... Pedig nem vagyok az az ölelgetős fajta.
Igyekszem az idő varázslatos ragyogását emlékekként elmenteni a szívem minden zugába.
Boldog vagyok. Nagyon boldog vagyok. Elégedett az életemmel, a sorsommal, s hogy élhetek.
Szeretek kapni, de az igazi örömöt az okozza, ha adhatok. Talán ezért is kapaszkodom meg a karácsonyban így nyár végén.
Családi és baráti körben el szoktam viccelni, mert nem nagyon adom ki, mit érzek. Nem terhelek vele senkit, inkább viccelek, mert ezzel is adhatok. Adhatok magamból egy mosolyt a humor által.
Így aki ismer nagyjából elkönyvelhette ez a csaj, már augusztusban ajándékokat keres karácsonyra. Hiszen minél személyesebbet szeretnék adni mindenkinek. S talán észre sem veszik, az apró nevetéseket.. és a nevetések mögött a könnyeimet.. Nem, nem szomorú könnyek ezek, csak nehéz az elengedés.
Szóval kb/sacc így képzelj el engem:
Hiába lehet furcsa bárkinek is, hogy én ilyen lökött vagyok, hogy még szinte el sem múlt a nyár, s én már karácsonyozok.. A felszínt megkaparva, most már tudod mi áll a hátterében annak, hogy korábban öltöztetem ünneplőbe a lelkem, s honnét ez a csillámló ragyogás. Nem akarom elengedni a jelent, s szeretném a most ünnepét továbbvinni
Te hogyan búcsúztatod a nyarat? Miként éled meg az elmúlást?
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.
Puszi: PinkAnyu
Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.
Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK
Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU
A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK
képek forrása: Pixabay.com és saját
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése