Az anyák mindent hidegen esznek-isznak?

A válaszom: IGEN. 

Egyértelműen imádjuk mi anyukák, a jeges kávét, a hideg levest, a kihűlt főzeléket..
Ha véletlenül melegen érne étek vagy ital a szánkhoz, beleborzonganánk.
Beleborzonganánk a gyönyörűségbe, hogy "végre, összejött, melegen ihatom a kávém, fél év óta először". Aztán képszakadás, és "oááá!" - ismerős?

A következő filmkocka, rád kötözve a gyerek, vagy a pihenőszékben édesen játszik, te kavarod a levest, főzöd a másodiknak valót, és eszedbe jut, a kávém! b@&*ßskulcs!
Majd hidegen elfogyasztod. Mivel kihűlt, így a gyermeked sem sír fel, nem esik éppen fejre, vagy "ejti le" a játékot, tudod, azon módon, amikor magasan ívelve repül a kezéből..

Persze, okos-magmondó-asszony és anyatársaink már megmondják a legelején, hogy "Ne kapasd el a gyereket, majd abbahagyja, legyen énidőd!" 

Elkapatni? Az meg mi?
Jah, ha sír, ne vegyük fel, majd abbahagyja?

Persze, és a kötödés, az hogy biztonságban érezze magát, hogy ott van aki segít, mert ő szólt.

Hogy a későbbiekben is nyitott ember lehessen a társadalomban? Hogy bizalommal forduljon másokhoz, legfőképpen a szüleihez? Ez smafu?
S ha csak szimplán bibis? Ki adjon rá puszit? 
Majd, ha felnőtt ember lesz, akkor akarjam szeretgetni, akkor akarjam megoldani a gondjait, akkor akarjak segíteni? Természetesen,majd  akkor is, ugyanúgy mint ahogyan engem a mai napig, szeretgetnek, segítenek lelkileg a szüleim, és amikor kicsiként sírtam felvettek, szeretgettek. 

Énidő? Az meg mi?
Amikor körmöt lakkozok? 
Vagy egy jó könyvet olvasok? Esetleg filmet nézek?

Ezeket meg lehet oldani, címke aggatás nélkül. 

Tudom, ha leírtam volna címben, hogy "Az énidő jár minden anyának, ne idd hidegen a kávét!" lehet tízszer többen kattintanának erre a bejegyzésre. De sorry, nem ez a célom. 

Manapság divatos a kifejezés: "Énidő", ja meg a "komfortzóna", hogy ki ne hagyjam.
Anyukám idejében, nem használtak címkét, hogy "énidő".
Amikor körmöt lakkozott csodáltuk, és olyan 3 éves koromtól mindig  a kisujjamat kilakkozta. Volt "énideje", és sok mindenről le is mondott, értem, és a testvéreimért.

Pl a dédmamám sem tudott a "komfortzónájáról"  - ilyen címkés néven , de átlépte azt bizonyára, amikor könyékig festékes volt, és "lelkesen" gyerekdalokat énekelt velem a telken, miközben festőművésznek képzeltem magam. Dédi utált maszatos lenni, és énekelni sem szeretett különösebben. 
Lehet baj, hogy anyukám nem magyarázta el tudományosan apukámnak, hogy ő most "énidőzik", és a "komfortzónájában" érzi jól magát, nem lépné át, így ma "apanap" van. Valahogy ez címkék, és magyarázás, meg "kiharcolom magamnak" nélkül is működött.

Nem tudom, hogy ki miként, de én most akarom a "komfortzónámmal" együtt megélni az "énidőmet", amiben 100%-ig benne vagyok a gyermekemmel, a férjemmel. A körmeim lakkozásával együtt, mert ez van MOST! 
Mindig azt tanultam a szüleimtől is, hogy a "most"-ot csak most lehet megélni, nem kifogásokat keresni, nem mást akarni, mert ami elmúlik nem tér vissza. Azt nem tudom visszahozni.
Magasról teszek rá, hogy nem tökéletes a külsőm, hogy nem a legdivatosabb a ruhám, hogy a kinyúlt macinacimban mászkálok az utcán a gyerekkel nevetgélve.
Ha egy életszituációban vagyok, pl mindig egyedül, a háztartásommal, a gyerekemmel, mert férjem sokat dolgozik, akkor nem adhatom át magam a depressziónak, a "mi lenne, ha"-nak.
Nem vádaskodhatok, hogy "nem csak az én gyerekem, a tied is!". Persze, ketten akartuk, hogy szülők lehessünk, de a szülőség terhe, az én vállam perpillanat jobban nyomja, mert ez az én jelenlegi lapjárásom a nagy családi kártyapartiban. Tudod, a MOST.

Egy szónak is száz a vége:
amit tanultam a szüleimtől alkalmazom,
a MOST, csak MOST élhető meg, soha máskor,
többé nem lesz fél éves, egy éves ez a gyerek.. mert felnő. 
Adott szituációkból helyzetekből, hozzam ki a legjobbat,
és próbáljam élvezi az élet adta zökkenők között
az apró napsugarakat hozó örömöket.

Attól, hogy anya lettem, nem szűntem meg nőnek lenni, de én vállaltam, hogy vigyázok egy kis lélekre, ezért a legfontosabb a gyermekem. Minden időt, amit vele tölthetek el, értékelek, mert eljön az az életkor nála is, amikor már nem igényli a társaságom. Én majd akkor élem ki az igazi "énidőmet", addig beérem azzal, hogy az "énidőm" a családom, az a most, amiben élek. (ettől még nem hanyagolom el magam)

Az egyensúlyt viszont nem árt, és meg is kell megtalálni, az én-, a gyermek/ek- , a férj- , a család- , és a munka taposómalmában. 

Végezetül pedig: 
Az anyák mindent hidegen esznek-isznak?
IGEN  - és ez így van rendjén...

 

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést.

Puszi: PinkAnyu

Ha tetszett ez a bejegyzés oszd meg másokkal is.

Stresszes vagy? Kapcsolódj ki! Kvízeket, fejtörőket itt találsz: TESZTEK, KVÍZEK

Blogom friss, naprakész Facebook oldala: PINKANYU

A Facebook legpozitívabb csoportja: POZITÍVAN ÉLŐK

 Képek: Pixabay