Ábris még csak nyolc hónapos, mégis a halál árnyéka vetül rá, s édesanyja kétségbeesve próbál segítséget kérni. Csodásan csillogó kék szemeiből kacaj árad, ő még nem tudja milyen szomorú a valóság, az orvosok egy évet jósolnak neki, mert az élettel össze nem egyeztethető betegség dolgozik pici testében.
Pontosan, ahogyan a címben is írtam, semmi túlzás nincsen benne: Ha lázas a gyermekem én belehalok kb/sacc…
Az elmúlt négy évben edzésbe jöttem, de Kapitányom első lázára emlékszem.
Nagyon gyönyörű érzés anyának lenni, nagyjából tizenegy éves koromban eldöntöttem, én leszek az anya. Az ANYA.
A világon a legszebb a gyermeki mosoly. Minden csengőként felcsendülő gyermeki kacajból egy tündér születik e világra. Ám a legszomorúbb, szívet tépő érzést nekem az okozza, ha a gyermekek arcáról eltűnik a mosoly, a nevetés, a csilingelő kacaj..
Ez most nem szokványos „Így neveld a gyermeked” – amúgy nem osztom az észt poszt..
Inkább rólam szól (talán mondhatni rólunk nőkről).
Anyukám régi mondása: A gyerek kicsi, nem hülye!
Szinte visszhangzik a fülemben, a hangsúlya, és a lényege a mondatnak
Megy, mint a karikacsapás? Egészítsd ki a közmondásokat. vajon mennyi sikerült?
Sokszor azon kapom magam, hogy mosolygok. Csak úgy, látszólag különösebb ok nélkül.
